Fehérbe öltözött Udvarhely

Mint azt a meteorológusok megjósolták, csütörtök hajnalban lehavazott Székelyudvarhelyen. Az utakat szórták, a hókotrók is elindultak, a sétateret és a járdákat is folyamatosan tisztították. A felnőttek az olvadozó hóból keletkező csapadéknak örültek, a gyermekek hóembert építettek az utak szélén összegyűlt pár centis hóból.

Simon Eszter

2011. december 08., 19:272011. december 08., 19:27

2011. december 20., 19:502011. december 20., 19:50



Máréfalván történt sáncba csúszás

Csütörtökön reggel négy és fél öt körül kezdték el csúszásgátlóval szórni Udvarhely főútjait és a terelőutat. A meredek utcákban kihelyezett ládák anyagaiból szórták meg az úttestet, a kevésbé forgalmas utcákban pedig maguk a lakók is besegítettek a hótalanításba.

A reggeli órákban pótkocsiból lapátokkal szórták az utakat, mert a multifunkcionális gép olajcsöve kilyukadt – idővel sikerült megjavítani, így 10 órától ez is bevetésre került – tudtuk meg Ülkei Zoltán városgazdálkodási osztályvezetőtől. Arra a kérdésünkre, hogy mekkora hómennyiségre van szükség a hóekék használatához, Ülkei elmondta: ha 4–5 centiméter hull éjszaka, akkor azt már hóekével takarítják el. A nappali úttakarítás pedig leginkább forgalomfüggő, de ha folyamatosan havazik és felgyűl a jégkása az utakon, akkor azt is lepucolják.

A gyérebb forgalmú utakon felgyülemlett latyakkal gyakran felspriccelik a járókelőket. Az időjárás télies, de úgy tűnik, a vezetési stílus nem az. Ahol nincs letakarítva, ott nagyon síkos az úttest, kisebb koccanások és csúszások híre is eljutott szerkesztőségünkbe.

Az utak hótalanításán túl a lakosság véleményére is kíváncsiak voltunk, ezért körsétánk során megkérdeztük a járókelőktől, hogy örülnek-e a hónak. Dodó Jenő taxisofőr szerint mindenképpen jó, hogy lehavazott, bár lehet, hogy előbb eső kellett volna. Sinka Csilla sofőrvizsgára várakozott, kicsit szomorkásan vallotta be, hogy mivel száraz úton tanult, a jelenlegi havazásnak nem örül annyira. Istók Domokos, a Tomcsa Sándor Színház munkatársa éppen a lépcsőt tisztította a hótól, kérdésünkre elmondta: „remélem, hogy ezzel csak elindult a havazás, és később még több lesz. Nem baj, ha elolvad, hiszen kell a talajnak” – tette hozzá. Bibó Gyöngyi és Bibó Árpád házaspár egyöntetűen örültek a hónak és a kellemes télies időnek. Barcsa Amanda és László Éva második osztályos lányok a Bocskai István-emlékmű előtt tapasztgatták hóemberüket, az idei első hóval járó öröm pirospozsgás arcukra volt írva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
Hirdetés