
Alapos mérleget ismerhettek meg az érdeklődők a falugyűlésen
Fotó: Gergely Imre
Falugyűlésen számolt be Gyergyószárhegy községvezetése a 2017-es évben történt megvalósításokról, illetve az idei évre vonatkozó terveikről. A helyi kultúrházban megtartott eseményen viszonylag kevesen, körülbelül ötvenen vettek részt.
2018. január 03., 18:232018. január 03., 18:23
2018. január 03., 18:232018. január 03., 18:23
Az elmúlt év utolsó munkanapján számolt be Danguly Ervin polgármester és Györffy Gábor alpolgármester a szárhegyi önkormányzat évi tevékenységéről. Elhangzott: az infrastruktúra fejlesztése nyilván fontos, de arra is odafigyeltek, hogy „a közösség egyben legyen”, ezért szerveztek és támogattak számos közösségi, kulturális és sportrendezvényt.
A polgármester pénzügyi beszámolójából kiderült, 2017-ben 9 millió 830 ezer lej bevétele volt Gyergyószárhegy községnek, ebből 1 millió 260 ezer lejt jelentett a község polgáraitól befolyt adók összege, 3 millió 800 ezer lej állami támogatásból, 2 millió 840 ezer pályázatokból folyt be, ugyanakkor faeladásból is jelentős bevételre, 1 millió 930 ezer lejre tett szert a község. A kiadások 7 millió 950 ezer lejt tettek ki. A működési költségek mellett ebből 1 millió 797 ezer lej jutott beruházásokra, illetve a soron következő munkálatok előkészítésére. Jelentős tételt és
miután a kivitelező elvégzi a még hátralévő apróbb javításokat. Erre tavaly 645 ezer lejt fizettek ki. Utcai térfigyelő kamerákat vásároltak 24 ezer lejért, utcák és sáncok javítására költöttek 101 ezer lejt. A későbbiekben lesz eredménye azoknak a pályázatoknak, amelyek előkészítésére szintén komoly összegeket költöttek. Ilyen például az iskola udvarára tervezett napközihez, valamint az útjavításokhoz szükséges előtanulmányok kifizetése.
A 2017-es évben jóval több szárhegyi utcán végeztek komoly javításokat, mint az azt megelőző években – ismertette Györffy Gábor alpolgármester. Ezen utcákban és a patakmedrek takarításánál
és ez is halaszthatatlanná tette a munkálatokat. A megvalósítások között sorolta még fel a Maros-híd rendbetételét, a labdarúgópálya öltözőinek felújítását, és azt, hogy a hokipályára új palánkot állítottak, és nekiláttak a güdüci tűzoltógarázs építésének is. Megnyugtatásként azt is közölte, hogy a folyamatban lévő vízvezetési munkálatok nyomán nem maradnak meg a jelenlegi állapotok, hiszen, amint az idő engedi, a kivitelező visszaállítja a munkálatot megelőző állapotba az érintett út menti területeket.
– hangzott el. Most értek abba a fázisba a Sáros utca és a Tőkés utca régóta tervezett felújításával, hogy a versenytárgyalás is lezajlott. A vesztes cég megtámadta ugyan a licit eredményét, de ennek kivizsgálásán is túljutottak. Remélik, hogy az illető cég nem fog újabb eljárást kezdeményezni, és akkor tavasszal elkezdődhet az aszfaltozás.
2018-ban is több nagyarányú munkálat esedékes Szárhegyen. A község 6,5 milliós uniós támogatást nyert, amiből minden egyes portát rá tudnak csatlakoztatni az ivóvízhálózatra, és a csatornahálózat is tejesen kiépül. A vízszükségletet részben a gyergyószentmiklósi hálózathoz való csatlakozással, részben pedig egy új kút fúrásával fogják biztosítani. Ez a kettő bőven elegendő lesz – mondták. Mihelyt egy utcában elkészül a víz- és csatornahálózat kiépítése, akkor már következhet is az aszfaltozás, ugyanis erre is pályázatot nyertek, közel egymillió euró értékben. Ebből
Mindez biztosan nem lesz befejezve 2018-ban, de lényeg, hogy elkezdődik a kivitelezés – fűzte hozzá a polgármester.
A kisebb léptékű, idénre tervezett munkálatok között említették a központi rész területrendezési tervének elkészítését, járdaépítést a főút mentén, a patika épületének feljavítását, a hokipályán a tribün felújítását, a sportcsarnok körüli és a plébánia előtti tér rendezését, illetve a térfigyelő kamerarendszer kiépítésének folytatását is. Ugyanakkor folytatni fogják a tavaly elindított kalákaprogramot is.
Az eseményen beszámolt a polgárőrség vezetője, és az önkéntes tűzoltók munkájáról is szó esett. Hallható volt, munkájuk eredményeként lényegesen javult a szárhegyi közbiztonság. Tevékenységükhöz lényeges támogatást ígértek a községvezetők.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!