
Új élet a romokon. Takarítással kezdődött a helyiség felújítása
Fotó: Barabás Ákos
Rendszeres gitár- és zongoraestekkel, koncertekkel, különböző előadásokkal nyitnának kocsmát az egykori G. Café épületének új bérlői, az Alsó G jelenlegi üzemeltetői. A lokál megnyitását szeptemberre tervezik.
2017. augusztus 03., 13:032017. augusztus 03., 13:03
„Olyan állapotban kaptuk a helyet, ami arról árulkodik, hogy a régi tulajdonosok nem szerették volna, hogy bármit is felhasználjunk a berendezésekből, dizájnból. Ez pedig jelzésértékű” – magyarázta lapunknak Szécsi Zsolt, aki Kovács Lászlóval és Krall Józseffel közösen működteti a Alsó G-t. Kovács László elmondta, egyelőre takarítaniuk kell, majd a további tennivalók felmérése következik, ám a felújítások során mindenképp egy romkocsma jellegű hely létrehozásában gondolkodnak. „Nem egy piszkos, lerobbant helyet szeretnénk, hanem egy tudatosan felépített romkocsmát, ami akár minőségibb is lehet, mint egy más stílusú lokál” – egészítette ki Szécsi, aki úgy véli, hogy
Fotó: Barabás Ákos
„Olvastuk különböző portálokon, hogy sokan attól tartanak, elvész a hely kulturális jellege. Őket szeretnénk megnyugtatni azzal, hogy mi ennek megőrzésére fogunk törekedni, minél színesebb programokat összeállítva” – közölte Kovács, aki maga is zenei végzettséggel rendelkezik, illetve a hazaiak mellett több külföldi zenekarral áll kapcsolatban. Terveznek például dzsessz-, népzenei, alternatív és egyéb stílusú koncerteket, kiállításokat, de az író-olvasó találkozók, a kocsmaszínházak, a különböző előadások és a rendszeres gitár-, illetve zongoraestek sem maradnak ki a programkínálatból. Ezek mellett ugyanakkor retro, hip-hop, alternatív és más tematikus bulikat is fognak szervezni. Klubzene viszont továbbra is csak az Alsó G-ben lesz.

A székelyudvarhelyi G. Café története tizenhét éve kezdődött, amikor Bihari Lóránt Magyarországról hazaköltözve úgy döntött, kocsmát nyit. A rövid időn belül ikonikus hellyé vált G-ben szívesen léptek fel a zenekarok, örömmel jöttek ide neves írók, költők. Egy korszak lezárult.
amit nekik szóló előadásokkal, kezdő és ifjú művészek, írók, költők meghívásával valósítanának meg. „Ezzel egy olyan réteget is megszólítanánk, amelyet a korábbi üzemeltetőknek nem sikerült. Továbbra is egy mindenki előtt nyitott kulturális gyűjtőpontja akarunk maradni a városnak. Abban hiszünk, hogy
– magyarázta Szécsi. Hozzátette, hogy bár erre még nem kérte fel őket senki, szívesen adnának helyet a G. Egyesület rendezvényeinek is. Leszögezte, az Alsó G-t stílus és egyéb szempontokból is különválasztják az új kocsmától. „Akarunk egy lényeges kontrasztot a két hely között, hogy a vendégnek legyen választási lehetősége” – mondta.
Fotó: Barabás Ákos
Nem kérdezték meg
Az új bérlők nehezményezték, hogy a G. Café kultúrkocsma bezárása kapcsán több cikk is megjelent a témáról az ő megkérdezésük nélkül. Úgy vélik, hogy ezek következtében több valótlan információ is napvilágot látott. „Mi ettől függetlenül ki szeretnénk maradni a sárdobálásból, csak előre tekintünk” – fogalmazott Szécsi.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
szóljon hozzá!