Hirdetés
Hirdetés

Ezrek tüntettek az iskoláért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Mintegy háromezren gyűltek össze szerda délután Marosvásárhely főterén, a prefektúra előtti téren, járdán, illetve az épület körül lezárt két kis utcában. A megszűnés határán lévő Római Katolikus Teológiai Gimnázium védelmében minden magyar politikai párt és történelmi egyház képviseltette magát az egyórás, fegyelmezett megmozduláson. A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét.

Hajnal Csilla (R)

2017. szeptember 06., 20:302017. szeptember 06., 20:30

2017. szeptember 06., 20:412017. szeptember 06., 20:41

Pontosan hat órakor Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlt tömeget. A közös imádság után Jakubinyi György érsek románul és magyarul is úgy fogalmazott, „jogaink védelmében tiltakozunk”, és Márton Áron püspököt idézte:

Idézet
Ez nem politika, hanem az életünkről van szó.

Az érsek szavait követően Nagy Henrietta, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium tizenkettedikes diákja beszélt társai nevében. „Más volt a mi elmúlt egy évünk, mint a többieké,

Hirdetés

mi nem azért aggódtunk, hogy nincs meg a házi, hanem azért, hogy nincs meg az iskolánk”.

Kijelentette, elegük van a csúfolódásból, és nem érti, kinek az érdeke, hogy a diákok bőrén mutassa meg, be lehet zárni egy magyar iskolát – fogalmazott a diák. Kapás Barna, a szülők által megfogalmazott kiáltványt olvasta fel két nyelven, amelyben felszólítják az összes érintett intézményt, hogy azonnali hatállyal korrigálják a hiányosságokat, hibákat, gyermekeiknek biztosítsák az alkotmánynak megfelelően a tanuláshoz való feltételeket úgy, ahogyan az őket megilleti: az általuk és szüleik által választott iskolában.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A történelmi egyházak képviselőinek áldását követően közösen mondta el a tömeg Reményik Sándor Templom és iskola című versét, majd Holló László, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium Statusának elnöke – szintén két nyelven – arra kérte a tömeget, hogy csendben, egymást tisztelve és fegyelmezetten térjenek haza a megmozdulásról. Ugyanakkor

megköszönte a jelenlétét azoknak is, akik többek között Háromszékről, Udvarhelyszékről, Csíkszékről, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról és Besztercéről érkeztek Marosvásárhelyre.

Az egyórás, fegyelmezett tüntetés a magyar és a székely himnusz felcsendülésével ért véget.

Florea: tévedett a tanfelügyelőség

„Nem az utcára vonulás, nem az etnikai és felekezeti konfliktusok generálása oldja meg a Római Katolikus Teológiai Gimnázium helyzetét, és ezek nem segítenek az oda járó gyermekeknek, illetve szüleiknek. Van egy végleges bírósági döntés, azt alkalmazni kell, és ezt nem írhatja felül az utcára vonuló tömeg” – nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján Marosvásárhely polgármestere.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Dorin Florea többször kiemelte, tévedett a főtanfelügyelő és a tanfelügyelőség, emiatt kellett szenvedniük a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó gyerekeknek és szüleiknek. A tévedést – a főtanfelügyelő nem várta meg a szakminisztérium minden jóváhagyását, hanem ennek hiányában döntött az osztályok átcsoportosításáról – el kellett volna ismerni, ki kellett volna javítani. A polgármesteri hivatal és a tanács mindig partnere volt a szülőknek, próbált segíteni.

„Elégedetlen vagyok, hogy a magyar gyermekek és szülők ilyen helyzetbe jutottak. Az egész eljárást elölről kell kezdeni, minden törvényes előírást betartva kell megoldani ezt a helyzetet. Decemberben kell szavazni a jövő szeptembertől érvényes iskolahálózatról, addig kell az iskola létrehozását törvényes keretek között megszavazni. Addig

a bírósági döntést be kell tartani, ezt nem lehet kommentálni. Minden gyermek marad ott az eddigi iskolájában, csak papíron egyesek az Unireához, mások a Bolyaihoz fognak tartozni”

– mondta Florea, aki nehezményezte, hogy ő nem a tüntetés szervezőitől, hanem magyar barátaitól értesült arról, hogy a város főterén tiltakozó megmozdulást szerveznek.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Előzmények

A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium szülői bizottsága 2016-ban beperelte a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mivel úgy vélték, jogtalanul került át hat osztály a katolikus gimnáziumba 2015 augusztusától. Azt szerették volna elérni, hogy a tanfelügyelőség vonja vissza az erre vonatkozó 1385-ös határozatát. November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget. Ezek után a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen. Idén augusztus elején véglegesen döntött a bíróság a fent említett 2015/1385-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről. A tanfelügyelőségnek úgy kell megoldania a felekezeti iskola átszervezését, hogy az osztályok visszakerülnek az Unirea Főgimnáziumba, illetve a Bolyai Farkas Gimnáziumba. Ennek a bírósági döntésnek az apropóján

utasította el maga Mihai Tudose miniszterelnök is a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges igénykéréseket,

amelyeket azelőtt a pápai nagykövettől, Miguel Maury Buendía nunciustól kért, azt ígérve neki, hogy amennyiben összegyűl a megfelelő diáklétszám, elindulhatnak a cikluskezdő osztályok. A tanfelügyelőség ugyanis idén februárban határozatot bocsátott ki, amelyben megtiltotta ezek elindítását a felekezeti iskolában. Ezt a határozatot a Maros megyei törvényszék augusztusban érvénytelenítette, ami azt jelentette, hogy elméletileg elindulhattak volna a cikluskezdő osztályok. A tanügyminiszter azonban másként döntött, amikor visszautasította a listákat.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét. Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta:

a nagykövettel azt közölték, megdöbbenéssel állnak azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter bukaresti látogatása után egy nappal a román hatóságok egyértelművé tették, hogy a katolikus gimnázium működését felfüggesztik.

Magyarország ezt a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyermekek, a családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásnak értékeli – idézte az MTI az államtitkárt, aki elmondta, a kormány úgy döntött, határozatlan ideig felfüggeszti Románia különböző nemzetközi szervezetekbe, például az OECD-be való jelentkezésének támogatását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Fidesz szerdán nyilatkozatban tiltakozott a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen, és felszólította a román kormányt, hogy tegye lehetővé az iskola működését.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Ioan Macarie főtanfelügyelő az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, más iskolákban hoztak létre osztályokat azoknak a gyermekeknek, akik a katolikus gimnáziumban szerettek volna tanulni, és azt a gyanúját fejezte ki, hogy az a 112 gyermek, akit a szülők a katolikus tanintézetbe írattak volna be, máshová is beiratkozott. Ioan Macarie kijelentette, a gyermekek nem felelősek a kialakult helyzetért, ezért nekik mindenképpen elismerik a katolikus gimnáziumban végzett tanulmányaikat.

A katolikus iskola szülői közössége, amely első perctől kiállt, tárgyalt és számos civil eszközt bevetett a tanintézet megmentéséért, teljesen elfogadhatatlannak tartja azt, hogy visszakerüljenek gyerekeik az Unireába.

A kialakult patthelyzet mára oda vezetett, hogy három nap múlva iskolakezdés, de a szülők még nem tudják, hogy hova viszik hétfőn gyerekeiket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?

A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast

A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast
2026. június 11., csütörtök

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere

Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere
2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
Hirdetés