
Szerdán még zajlottak az előkészületek az Erőss Zsolt Arénában, csütörtökre azonban minden a helyére kerül
Fotó: Gecse Noémi
Ma nyitja meg kapuit a Csíkszeredai Könyvvásár, délelőtt a megyeszékhely általános és középiskoláiban tartanak rendhagyó irodalomórákat a rendezvény neves meghívottjai, az Erőss Zsolt Arénában 13 órától nyílik a vásár, 20 órától pedig az ünnepélyes megnyitóra várják az érdeklődőket. A vasárnapig tartó rendezvényen több mint harminc könyvbemutatóval készültek a szervezők és a kiadók.
2018. május 10., 11:192018. május 10., 11:19
Könyvpremierrel indul a bemutatandó könyvek sora, a Gutenberg kiadó, karöltve a Gryllus Kiadóval a Csíkszeredai Könyvvásárra jelentette meg az Árdeli szép tánc című Kovács András Ferenc verseit és Kürti Andrea illusztrációit tartalmazó kötetet, valamint a Sebő-együttes megzenésített verseket tartalmazó CD-jét. Ez szólal meg koncert formájában a színpadon csütörtökön 13 órától a gyerekeknek, 20 órától a felnőtteknek.
15 órától a Gutenberg Kiadó népmese-sorozatát mutatják be, köztük a legújabb, A füttyös legény – csángó népmesék című könyvet. Közreműködik Sebő Ferenc énekes, zeneszerző, Kürti Andrea illusztrátor és Burus János Botond szerkesztő. 16 órától, szintén a Gutenberg Kiadónál megjelent, Zsidó Ferenc Huszonnégy – Blokkregényt lehet megismerni. A színpadon szerzővel Burus János Botond beszélget. 17 órától Kovács András Ferenc a Bookart Kiadónál megjelent Lözsurnál dö Lüniver című verseskötetét mutatják be a színpadon, beszélgetőtársak Márton Evelin és Vida Gábor.
17:30-tól a Fodor Sándor-teremben a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál megjelent Könyvbolondok-Könyvek kótyavetyén című kötetet mutatják be. A szerzővel Sarány István beszélget.
18 órától a színpadon Egy fél életmű címmel Vida Gábor és Molnár Vilmos beszélgetését lehet meghallgatni. Ezt követően 19 órától Ardai Ildikónak az Exit Kiadónál megjelent Székely festékesek a gyakorlatban 1973 – 2016 című könyvét ismerhetik meg az érdeklődők, közreműködik Sebő Ferenc.
Fotó: Gecse Noémi
Albert Homonnai Emőke Lencsi könyve című verseskötete a Gutenberg Kiadónál jelent meg, a pénteken 12 órától kezdődő bemutatón közreműködik Fazakas Ildikó illusztrátor és Burus János Botond szerkesztő. 14:30-tól a Fodor Sándor-teremben Dr. Nagy András Lót visszanéz... című könyvét (Kolozs-Dokobai Főesperesi Kerület) mutatja be Nagy Benedek történész. A kétkötetes visszaemlékezés hiteles képet ad egy csíki polgárcsaládról, a bukaresti magyar diákszerveződésekről, egy párizsi kórház orvostársadalmáról és Csíkszereda mindennapjairól a két világháború között. A színpadon 15 órától a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában megjelent Ambrus Tünde Székely falutízesek a Márton Áron-i lét mérlegén című könyvet ismertetik. Beszélgetőtárs: Kozma Mária szerkesztő.
16 órától a Nap Kiadó köteteit mutatják be, közreműködik Sebestyén Ilona. Dávid Gyula 1956 Erdélyben című könyve tanulmányokat tartalmaz az erdélyi megmozdulásokról, az ezeket követő perekről és az '56-os események irodalmi vonatkozásairól. Bemutatják továbbá a csíkrákosi Sárosi Bálint népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora Bejárt utak című könyvét. A Csáky Zoltán író, televíziós műsorszerkesztő által szerkesztett Volt egyszer egy kék Duna című emlékkönyvben a régi dunások, valamint a hozzájuk csatlakozók osztják meg történeteiket. Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus Szemben a felejtéssel című könyve kritikákat, esszéket, irodalomtörténeti elemzéseket tartalmaz.
Fotó: Gecse Noémi
A 16:30-tól kezdődő könyvbemutatón Sikó-Barabási Eszter Meseotthon című, a Koinónia Kiadónál megjelent gyerekkönyvét ismerhetjük meg, közreműködik Albert Homonnai Emőke és Karda Zenkő illusztrátor. Szintén a Koinónia Kiadónál jelent meg Gál Andrea Hátamon a zsákom című könyve, amely a legkisebbek számára is élvezhetően meséli el egy költözés viszontagságait.
17:30-tól a színpadon pódiumbeszélgetést tartanak Irodalom a periférián címmel. A beszélgetés Hajdú Farkas-Zoltán a Bookart Kiadónál megjelent Ki ez az ipse? című könyvére alapozva, körüljárja az otthonosság és idegenség, a központ és periféria irodalmi megfogalmazásait. Beszélgetőtárs: Márton Evelin és Molnár Vilmos, moderátor Domokos Zsófia, gitáron közreműködik Nagy Lóránt.
A Fodor Sándor-teremben 18 órától Egyed Emese kolozsvári költő, egyetemi tanár, irodalomtörténész a Lector Kiadónál megjelent Paian című verseskötetét ismerteti Farkas Alíz. A színpadon 18:30-tól Tasnádi Istvánnal, a kortárs magyar drámairodalom meghatározó alakjával tartanak közönségtalálkozót, beszélgetőtársa Budaházi Attila dramaturg lesz.
Fotó: Gecse Noémi
Szombat délelőtt 11 órától a Fodor Sándor-teremben Kántor Lajos – Láng Gusztáv Száz év kaland című kötetét (Bookart Kiadó) mutatja be Dávid Gyula. Szintén a Bookart Kiadó gondozásában jelent meg, Kovács András Ferenc szerkesztésében Gömöri György Erdélyi arcok című verseskötete, amelyet Hajdú-Farkas Zoltán mutat be.
13:30-tól Balázs Lajos legújabb könyvét mutatják be, a szerzővel Burus János Botond szerkesztő beszélget. A Gutenberg Kiadónál megjelent Nyergestető – A lelkiismeret ágerkeresztes-kopjafás temetője című kötet azzal szembesíti az olvasót, hogyan él egy történelmi esemény az emberek tudatában. 14:30-tól a Székelyföld folyóirat májusi lapszámát ismerteti az érdeklődőkkel Mirk Szidónia-Kata néprajzkutató és Oláh Sándor társadalomkutató.
15 órától a színpadon László Noémi Bodzabél című könyvét (Gutenberg Kiadó) mutatják be, közreműködik Kürti Andrea illusztrátor és Burus János Botond szerkesztő. A Fodor Sándor-teremben 15:30-tól Paul Celan, a Lector Kiadónál megjelent Voltak éjszakák című verseskötetét Jánk Károly költő, műfordító és Bartha Beatrix illusztrátor ismerteti. Beszélgetőtársak Hubbes László és Koros-Fekete Sándor. 16 órától a színpadon Szőcs Margit, a Gutenberg Kiadónál megjelent Az összecsukható nagymama című könyvét mutatják be.
Fotó: Gecse Noémi
Könyvbemutatón és kiállításon lehet részt venni 16 órától az Új Kriterion Galériában. A Bookart Kiadónál megjelent Erőtánc művészeti album és szépirodalom egyben, két médium közötti termékeny párbeszéd: Részegh Botond Erőtánc című akril- és tussorozatának találkozása Dragomán György Rabság, történetek a rácsokon túlrúl című rövidprózai darabjaival. Beszélgetőtársak: Dragomán György, Szabó T. Anna.
A Fodor Sándor-teremben 16:30-tól Lucian Boia Az 1918-as nagy egyesülés című kötetét (Koinónia Kiadó) ismerteti Rostás-Péter István, a kötet fordítója. Beszélgetőtársa a kiadó igazgatója, Szilágyi Szabolcs lesz.
17 órától a színpadon Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című ifjúsági meseregényt (Gutenberg Kiadó) mutatják be, közreműködik Burus János Botond szerkesztő. A Fodor Sándor-teremben a csíkszeredai Noszlopi Botond Örkény besírna című, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában megjelent prózakötetét mutatják be. A szerzővel Balog László szerkesztő beszélget.
Ketten és külön a címe Szabó T. Anna és Dragomán György előadóestjének, amely 18 órától kezdődik a színpadon. Beszélgetőtárs Márton Evelin.
Vasárnap a színpadon 13:30-tól Nagy Bendegúz könyvbemutatójára és élménybeszámolójára várják az érdeklődőket. A Bendegúz, a kerekesszékes világjáró című kötet a Bíbor Kiadónál látott napvilágot.
Fotó: Gecse Noémi
Jó muzsika a könyvekhez
A Csíkszeredai Könyvvásár ünnepélyes megnyitója után ma este nyolc órát a Sebő-együttes koncertezik, közreműködik Kovács András Ferenc költő. Pénteken 20 órától Sárik Péter Trió feat. Lujza Zan koncert szerepel a programban. A Sárik Péter Trió és Luiza Zan 2015 óta lép fel közösen. Zenéjükben sokféle stílus keveredik: hagyományos és modern dzsessz, hazájuk népzenéje és klasszikus zene. Legfőbb jellemzőjük a rendkívül energikus előadásmód, és a sokszínű repertoár, melyek nagyon hamar népszerűvé tették a csapatot. Első közös lemezük 2016-ban jelent meg, Heritage címmel.
Szombaton a csíkszeredai Role zenekar lép a könyvvásár színpadára, ezúttal versekre írt dalaikból hoznak el egy csokorral: József Attila, Ady Endre, Arany János és más költők versei szólalnak meg dalban. De készülnek pár meglepetéssel is, hiszen felcsendül néhány kortárs költő versére írt dal is. A koncertekre 10 lej a belépő. Mindazok, akik 50 lej fölött vásárolnak könyvet a Csíkszeredai Könyvvásáron, ingyenesen vehetnek részt az esti koncertek valamelyikén.
A Fodor Sándor-teremben pénteken 19, szombaton 18:30-tól a Vinkli szaküzlet közreműködésével Borkóstolót tartanak.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
A kormánykoalíció vezetőinek csütörtöki ülésén született megállapodás a kiszolgáltott helyzetű személyek számára jelent győzelmet – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot a kormány a következő napokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.
szóljon hozzá!