
Fotó: Gergely Imre
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az évad utolsó bemutatójaként Balassi Bálint Szép magyar komédia című művét viszi színpadra. A premiert április 17-én tartják. Szép és magyar, de nem komédia vár a nézőkre.
2025. április 14., 13:342025. április 14., 13:34
A produkció része annak az évfordulós sorozatnak, amelyben a társulat a negyvenéves fennállását régi előadások újragondolásával ünnepli. A Szép magyar komédia elsőként 1993-ban szerepelt a színház repertoárján, akkor Barabás Olga rendezésében. A mostani változat Albu István rendező munkája.
„Ez az első igazi magyar dráma, szerzője, Balassi pedig az első igazi magyar költőnek nevezhető.
– mondta el Albu István a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón.
Fotó: Gergely Imre
„A nyelvünk sokat alakult, mai olvasatban nem teljesen érthető az eredeti szöveg, lehet nincs is annyi időnk elmélkedni, megérteni az akkori dolgokat. Talán az idő is másként telt akkor. Ezért az előadás is folyamatosan telő időben játszódik, több évtizedet átölelve” – mutatott rá Albu.
Bár maga Balassi komédiának nevezte művét (akkoriban ez volt a műfaji meghatározás, a darab műfaját tekintve dráma):
Ahogy Balassi írta: „Vagyon az dolog-beszélésben egynéhán tréfa is, kit azért egyelétettünk ez komédiában, hogy míg az hallgatók az komédia végét érnék, addig ne szomorkodnának, szánván az egymástokot, hanem nevetnének is, örülnének is, hallván az tréfákot.”
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
A rendező alkotói csapatát Márton Erika (díszlet- és jelmeztervező), Ferenczi Zoltán (képzőművész, videó, zene), Czegő Csongor (dramaturg) és Gál Mariann (smink) alkotják. Az előadás 16 éven felüli nézőknek ajánlott, időtartama egy óra.
A szereplők – Kolozsi Borsos Gábor, Vajda Gyöngyvér, Moșu Norbert-László, Pascu Tamara, Máthé Annamária és Barti Lehel-András is megosztották a gondolataikat a műről.
– fogalmazott Kolozsi Borsos Gábor.
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Szerinte a darab az univerzális, szerelemről szól, olyan, amilyent a tinédzserek élnek meg, de ez a szerelem a darabban évtizedeken át él.
A premiert követő előadás április 23-án lesz.
Udvarhely után Csíkszékre és Gyergyóba is elkezdik kiszállítani a fekete kukákat, így egyre közelebb a lakossági szerződések megkötésének időpontja. Aki megtagadja a hulladékszállítási szerződés megkötését, akár 1000 lejes bírsággal is szembesülhet.
A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték.
Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
szóljon hozzá!