A kántori lak udvarán az idei Szent Péter és Pál apostolok ünnepén bemutatott szentmise után a madarasi kórus
Fotó: Csíkmadaras Egyházi Kórusa
Összeszokott közösség énekel Csíkmadaras Egyházi Kórusában, akik még a kórusvezetőt is meg tudják lepni egy-egy fellépés alkalmával. A harmincöt tagú énekkarnak az elhivatottság, a hit adott erőt, hogy sok éven keresztül énekükkel szolgálják az Urat.
2017. augusztus 24., 11:422017. augusztus 24., 11:42
Több évtizede működik egyházi kórus Csíkmadarason: Bálint Lajos korábbi kántor indította el a mozgalmat, ahogy megkezdte kántori tevékenységét a településen az 1970-es évek végén. Az azóta megszakítás nélkül tevékenykedő énekkarnak olyan tagjai is vannak, akik a kezdetek óta kóristák – ismertette Bálint Zsolt. A jelenlegi kántor – aki édesapja munkásságát folytatja lassan 14 éve – elmondása szerint tulajdonképpen belenőtt a kórusba, már gyermekkorától édesanyjával és testvéreivel tagja volt a helyi karnak. Megjegyezte, ennek ellenére ő maga nem készült kántornak, zenepedagógia szakon végzett Kolozsváron, a kántori képzést amellett végezte el, édesapja balesete után viszont elvállalta hivatását.
Azt is megtudtuk, hogy a mostani tagok jelentős része már a kántor gyermekkorában is a kórusban énekelt, és mostanra már azok gyermekei is csatlakoztak a csapathoz. Minden évben megpróbál a karvezető fiatalokat is bevonni, de ugyanakkor jó szívvel dolgozik az idősebbekkel is. Az évek alatt erős közösséggé formálódott 35 tagú énekkart ügyesnek tartja, amit – elmondása szerint – elsősorban édesapjának köszönhet, aki sok mindent megtanított a kóristáknak, így azokkal az alapokkal neki már könnyebb a munka. Példaként rámutatott, hogy
így csak az újaknak kell megtanítani azokat.
Tevékenységükkel kapcsolatban Bálint Zsolt elmondta, év elején rendszerint pihenőt tartanak, a nagyböjt kezdete előtt egy hónappal látnak munkához. A húsvéti időszakra való készülődés alatt szükség szerint heti két-háromszor tartanak próbákat. Azt követően a húsvét utáni szombatra készülnek, akkor tartják ugyanis a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozókat, ami után heti egyszer találkoznak egészen a Szent Péter és Pál búcsúig, amely előtt egy hónappal heti kettőre növelik a gyakorlások száma. A búcsú után, ha van valamilyen rendkívüli esemény, akkor továbbra is tartják a heti egyszeri próbákat, ha nem, akkor viszont nyári szünetet tartanak. Karácsony előtt a kórus fiatalabb tagjaival készülnek az ünnepre, akik a pásztorjáték alatt és után is énekelnek.
Az említett alkalmak mellett énekeltek már egy csíkszeredai kórusversenyen, magyarországi településeken, világi énekekkel pedig korábban részt vettek a helyi március 15-ei ünnepségeken. Emellett
Az éneklés mellett a csapatépítésre is figyelnek: évente tartanak egy úgynevezett szezonzárót, amikor az erdőre kirándulnak, persze ilyenkor is nótázgatnak – avatott be a kántor. Megjegyezte, szerinte úgy kovácsolódik össze a kórustagok hangja, ha minél többet énekelnek együtt – ilyen szempontból is fontosak ezek az alkalmak.
Volt már rá példa, hogy gyermekkórussal közösen vagy hangszeres kísérettel énekelt a kórus. Pár helyi zenész ugyanis szívesen segít a kórusvezetőnek, átírnak egy-egy darabot, amelyeket így nagyobb ünnepeken zongora, hegedű, esetleg gitárkísérettel adhatnak elő – ismertette a szakember. Azt is kifejtette, hogy támogatást munkájukhoz a helyi plébániától kapnak – így vásároltak mappákat, a plébános segítségével vesznek részt a kórustalálkozókon, sőt a kirándulásaikhoz is hozzájárul rendszerint. Fellépőruhaként pedig székely ruhát öltenek magukra, ezen nem akarnak változtatni a következőkben sem.
Csíkmadaras Egyházi Kórusa 1999-ben. Közülük többen még ma is énekelnek a jelenlegi énekkarban. Archív
Fotó: Tankó Molnár Mária
Bálint Zsolt meglátása szerint, az elhivatottság, a hit adhatott erőt a kóristáknak, hogy évekig kitartottak az éneklés mellett. Hiszen
Ugyanakkor az is hozzájárulhat a kitartásukhoz, hogy látják, szép, amit csinálnak, és törekednek mindig jobbak lenni – vélekedett. Meghatározó élményként a kántor elmondta, a kórustagok gyakorta elevenítik fel az édesapjával tett kirándulásokat, az azokhoz kapcsolódó történeteket. Számára pedig legutóbb az idei kórustalálkozón okoztak kellemes meglepetést a kóristák, ahol a vártnál jobban teljesítettek.
Az énekkar tagjai
Petres Zsuzsanna, Fazakas Mónika, Antal Anita, Antal Blanka, Antal Erika, Antal Erzsébet, Fazakas Dalma, Miklós Ibolya, Pál Apolka, Bíró Rozália, Hajdú Erzsébet, Dombi Tamás, Sándor Mónika, Kajtár Melinda, Bálint Anikó, János Erzsébet, Petres Mónika, Simon Júlia, Fazakas Enikő, Bálint Éva, Antal Piroska, Antal Emőke, Bíró Ibolya, Ambrus Ágnes, Bálint Erzsébet, Péter Zalán, Péter László, Antal István, Petres Tibor, Imre László, Imre Szilárd, György Alfréd, Antal József, Bálint Loránd, Petres Lajos Tamás.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
A tizedik alkalommal megszervezett Ő az út! Keresztény Ifjúsági Fesztivál egy alternatívát mutat a fiataloknak, egy olyan utat, amellyel nem találkoznak a világhálón – mondta a fesztivál ötletgazdája csütörtökön Marosvásárhelyen.
A három országos tanügyi szakszervezeti szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a vezető testületeik hamarosan javaslatot tesznek a szakszervezeti tagoknak a következő tiltakozó akciók időpontjára és formájára.
E héttől, azaz szeptember 8-tól megszűnt a sepsiszentgyörgyi parkolás készpénzes fizetésének lehetősége, azt csak SMS-sel vagy a T Park alkalmazással lehet kifizetni. Ez kényelmetlenül érinti az idősebb autóvezetőket.
Jóváhagyta csütörtökön a bukaresti törvényszék Călin Georgescu hatósági felügyeletének meghosszabbítását. Az ítélet jogerős.
Mozgósítási gyakorlatot tart a védelmi minisztérium szeptember 15. és 19. között, hogy felmérje a lakosság, a gazdaság és az ország területi védelmi felkészültségét. A művelet részeként behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
A román választópolgárok 40,8 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 17,9 százalék a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15,2 százalék pedig a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanának választásokat.
Tizenkettedik alkalommal hirdetik meg az Erdély-szerte ismert Olvasd el, és játssz velünk! című olvasójátékot, amelynek célja, hogy játékos formában hozza közelebb a kortárs irodalmat a gyerekekhez és fiatalokhoz.
Életét vesztette szerdán este Szatmár megyében egy 57 éves kerékpáros, miután egy küldetésben lévő, villogó lámpákkal közlekedő SMURD-mentőkocsi elgázolta.
szóljon hozzá!