
Fotó: Kristó Róbert
Korodi Attila parlamenti képviselő évzáró, évértékelő sajtótájékoztatóban számolt be szerdán a 2009-es év eseményeiről. Az elmúlt esztendő parlamenti munkájának legfontosabb hozadékának nevezte, hogy a választókerületéhez tartozó harminchárom településen minden pénteken fogadóórát tartott, összesen 160 órát. Az év elején csak a községek székhelyein találkozott az emberekkel, de az ősszel már a falvakba is ellátogatott.
2009. december 30., 14:132009. december 30., 14:13
Fotó: Kristó Róbert
Az elmúlt esztendőben Korodi Attila három törvénykezdeményezést terjesztett a parlament elé: az egyik a régiófejlesztésekre vonatkozott, a másik Románia államelnökének megválasztását szabályozó törvény módosító javaslatáról szólt, míg a harmadik a területrendezési törvény módosító és kiegészítő javaslata volt.
Mindemellett volt nyolc interpellációja, tizenhárom felszólalása a plénum előtt, valamint két politikai nyilatkozata is: az egyik a dekoncentrált intézmények leváltásával kapcsolatban, a másik pedig az 56-os szabadságharc kapcsán, ahol arra világított rá, hogy a kommunizmust nem lehet csak félig elítélni. Egyebek mellett a képviselő beszámolt arról, hogy sikerült közbenjárnia a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola nyomdász osztályának megmentése érdekében, tudniillik az eredeti szakhoz képest más képesítést akartak adni az ott tanuló diákoknak. Végül sikerült elérni azt, hogy az osztályt elvégzők nyomdászként kapják meg szakképesítésüket, mert szükség van szakemberekre ezen a területen.
Újságírói kérdésre Korodi megemlítette: az RMDSZ továbbra is fenntartja a prefektusi rendszer megszüntetésére vonatkozó elképzeléseit, de ennek megvalósításához alkotmánymódosításra van szükség. A korábbi környetezvédelmi miniszter kifejtette, hogy Verespatakon a jelenlegi törvények alapján nem valósítható meg a ciántechnológiás kitermelés, bárki is legyen a szaktárca élén.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.