Hirdetés
Hirdetés

Esélyt, biztatást adó együttlétek

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Táborzáró ünnepségeket tartottak a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központnál. Két új kezdeményezés első alkalma ért véget, melyek révén esélyt nyert a tehetség szociális háttértől függetlenül, illetve lehetőség nyílt együtt alkotásra a nyelvi különbözőségek dacára.

Balázs Katalin

2018. június 25., 13:292018. június 25., 13:29

Kolcsár Béla, a házigazda intézmény gazdasági igazgatója a fiatalság évében ifjúságnak szervezett sűrű rendezvényekről és tervekről egyaránt beszélt, gondolatait pedig a szaktanárok pótolták meg tanácsokkal a táborzárón.

Esélyt adni a tehetségnek

A Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal közösen 1-8. osztályos gyerekek táboroztak Szárhegyen. Szociálisan hátrányos helyzetű családokból érkezők, akikre a Böjte Csaba vezette szervezet visel gondot. Az ország minden részéből érkezőket az őket ismerők, nevelőik választották ki, a szállásra, étkezésre a Kájoni János Gyermekvédelmi Központnak volt gondja, a foglalkozásokat, tanítókat a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ biztosította. A kézműves és képzőművészeti gyerektáborban a negyven résztvevőnek bogozást oktatott Dániel Margit és Almási Erzsébet, a kerámia és fa dísztárgyak festését Csiki Gitka tanította, az agyagozás, korongozás irányítása a csíkdánfalvi Vízi Jenő feladata volt.

•  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Fotó: Balázs Katalin

Olyan gyermekek voltak együtt, akiknek anyagi lehetőségük arra sincs, hogy táborozzanak, nem hogy tehetségüket felismerjék, gazdagítsák.

Az újszerű, szociális vonatkozást figyelembe vevő kezdeményezés Kolcsár Béla szerint hosszú távon folytatható, és ez nem csak a táborok évi ismétlődését jelenti:

Idézet
Látszik, hogy a gyerekek ügyesek, szépérzékűek, akikre érdemes felfigyelni, és elgondolkodni azon, hogyan lehet számukra lehetőséget biztosítani a továbbiakban, segíteni akár az életpályájuk alakulását is. Rajtunk is múlik, hogy egy gyermek mivé válik, mert sokuk esetében világosan látszik: tehetség van, lehetőség kell csak hozzá.

Szavak nélkül, egymásra hatva

Máthé László, a kolozsvári képzőművészeti gimnázium tanára találta ki: a középiskolás diákjainak a legjobb szakmai gyakorlat-helyszín Szárhegy lenne, ahol a képzőművészet nagyjai alkottak, alkotnak. Ezt csak az tetézhetné, ha a kolozsvári diákok székelyföldi pályatársakkal ismerkedhetnének meg, így a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolások oktatóját, a szárhegyi Siklódy Ferencet buzdította együttműködésre. Így történt, hogy a pénteki táborzárón

e két csapat közös tárlata nyílt meg, és marad egyelőre Szárhegyen, hogy a következő táborlakók, neves képzőművészek és egyetemi tanárok is láthassák: milyen tehetségek képezik az utánpótlást.

Hirdetés

A két irányítótanár értékelőjében elmondta, bár furcsállták, hogy a tábor résztvevői keveset kommunikáltak, azt be kell látniuk, hogy hatással voltak egymásra. Az valósult meg az együttlétben, ami sem Kolozsváron, sem Csíkszeredában nem történt meg:

a diákok szabadidejükben dolgoztak, egymástól kedvet kaptak az alkotásra.

•  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Fotó: Balázs Katalin

Míg az első napokban az volt a kérdés, a tábor végén lesz-e, miből kiállítást szervezni, az utolsó napra megteltek képekkel a falak, biztatást adva, hogy e kezdeményezést, a képzőművészetet tanulók összebarátkoztatását folytatni érdemes.

A Szárhegyen készült alkotások vándorkiállításként kerülnek Csíkszeredába a tanévnyitókor, majd a kolozsvári művészeti iskola galériájában is megtekinthetőek lesznek, mielőtt alkotóikhoz visszajutnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés