Hirdetés
Hirdetés

Éretten döntött a papi hivatás mellett

Bojtor Attila György vágya, hogy segítsen az embereknek Istennel együtt boldogabbnak lenni •  Fotó: Gegő Imre

Bojtor Attila György vágya, hogy segítsen az embereknek Istennel együtt boldogabbnak lenni

Fotó: Gegő Imre

A csíkszeredai Szent Ágoston-plébániatemplomban mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét vasárnap Bojtor Attila György, akit június 29-én Jakubinyi György érsek szentelt áldozópappá Gyulafehérváron. Az ünnepi szentmise után beszélgettünk a fiatal lelkipásztorral, aki augusztus elsejétől a kolozsvári Szent Mihály-plébánián kezdi papi szolgálatát.

Szabó Kamilla-Mária

2017. július 11., 10:242017. július 11., 10:24

2017. július 11., 10:292017. július 11., 10:29

Az első szentmise nagyon felemelő élmény volt számára – mondta el. Érzelmileg is meghatotta az esemény, elsősorban maga a cselekmény miatt, amit végeztek, ugyanakkor az is, hogy annyi ismerőse összegyűlt, és ott láthatta őket, együtt ünnepelhettek. A szentmisén Oláh Zoltán, a papnevelő intézet szentírástanára mondott szentbeszédet, és azért választotta őt az újmisés, mert nagyon sokat tanult tőle az elmúlt években.

Most kezdődik a munka

Azt is megjegyezte, annak ellenére, hogy hét évig tartott a képzés, az igazi munka csak most kezdődik. „Most kell az emberekért odaadnom magam, ami egy megfoghatatlan mondat, de minden helyzetben meg kell találni, hogy mit jelent. Tudom, hogy nem lesz könnyű, kihívásokkal és szenvedéssel is fog járni, de

Hirdetés

az a reményem, vágyam, hogy segíthetek az embereknek valamennyivel boldogabbnak lenni Istennel együtt.”

Azzal kapcsolatban, hogy Kolozsvárra helyezték ki, elismerte, meglepődött a döntésen, de nagy ajándékként tekint erre, hiszen a kincses városban járt egyetemre, sok embert ismer ott.

•  Fotó: Gegő Imre Galéria

Fotó: Gegő Imre

Papi jelmondata Szent Pál apostoltól származik: az erő a gyöngeségben lesz teljessé (2Kor 12,9). Az áldozópap elmondása szerint amiatt választotta ezt a gondolatot, mert ez számára összefoglalja az ember és az Isten kapcsolatának egyik legfontosabb elemét: azt, hogy az ember Isten által működik, még akkor is, ha az ember gyenge, elégtelen. Isten azt is fel tudja használni bennünk a jóra, ami emberi szemmel nézve nem jó – magyarázta.

Időre volt szüksége

Érdeklődésünkre azt is kifejtette, esetében hosszabb folyamat volt, amire elköteleződött a papi hivatás mellett. „Gimnazista koromban jutott először eszembe, hogy pap legyek. Akkor mélyült el a vallásosságom, akkor kezdtem igazán gyakorló vallásos életet élni” – fejtegette. Megjegyezte ugyanakkor, noha a gondolat már akkor megfordult a fejében, de az érettségikor mégsem érezte úgy, hogy kész lenne rá. Úgy vélte, szüksége van még időre, hogy megfontolja, pap legyen-e vagy sem.

•  Fotó: Gegő Imre Galéria

Fotó: Gegő Imre

Idézet
Ezért érettségi után előbb elvégeztem egy hároméves alapképzést, ami alatt sok minden történt velem. Megismertem számos embert, ifjúsági csoportot, különböző egyházi közösségeket, személyeket. Abban a három évben rengeteget alakultam, így érettebb fejjel döntöttem úgy, hogy elindulok ezen az úton.

Kérdésünkre, hogy kik támogatták leginkább döntésében, kik voltak legnagyobb hatással rá, azt válaszolta, hogy az az egyetemista vallásos ifjúsági közösség, ahová Kolozsváron járt, és az a pap, aki velük foglalkozott.

Azok számára, akik érzik magukban az Istennek szentelt életre való hívást, azt tanácsolja, hogy soha ne hagyják abba keresni az Istent, még akkor sem, ha úgy érzik, megtalálnak, felismernek belőle valamit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
Hirdetés