
Fotó: Bogdan Bucseneanu
Közel tízmillió lejből épül uszoda Erdőszentgyörgyön, a sportpálya mellett. Az erről szóló kivitelezési szerződést pénteken írták alá.
2021. július 31., 10:432021. július 31., 10:43
„Újabb lépést tettünk városunk uszodájának megépítéséhez, hisz Marosvásárhelyen aláírtuk a sportlétesítmény kivitelezési szerződését” – számolt be közösségi oldalán Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere. Az Erdőszentgyörgy számára újabb fejlődést hozó eseményen többek között jelen volt Cseke Attila, fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök, Kovács Levente Maros megyei tanács alelnök, Manuela Pătrășcoiu, a Nemzeti Fejlesztési Központ (CNI) igazgatója és Nistor Alexandru, a licitet megnyert vállalatok képviselője is.
A közel 10 millió lejből készülő uszoda a sportpálya mellett, a hamarosan épülő sportcsarnok közvetlen szomszédságában helyezkedik majd el. Paramétereit tekintve 25 méter hosszú, 12,5 méter széles medence lesz, amelynek mélysége 1,2 és 1,8 méter között változik.
Az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatal közleménye szerint a beruházás célja a helyi diákok számára bevezetni az állandó úszásoktatást, mivel a sportágak közül kiemelkedő e mozgásforma hatékonysága: az ízületek drasztikus megterhelése nélkül fejleszti a test teljes izomzatát, javítja a légzéstechnikát illetve a vérkeringést, így növelve a szervezet ellenálló képességét.
A másfél hónapos tervezési idő után, szabványterv szerint készülő uszoda 10–12 hónap alatt készül el.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!