
Több hektárnyi területet sikerült visszaszerezni a Szentegyháza körüli erdőkből. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy kilenc hektár erdőt igényelt vissza az államtól a szentegyházi önkormányzat, ugyanakkor közreműködésükkel a Szent András Plébániatemplom is kapott vissza területeket.
2021. december 18., 14:412021. december 18., 14:41
A szentegyházasfalvi Szent András plébániatemplom 23,66 hektárnyi, míg az önkormányzat 9,03 hektárnyi erdőt igényelt vissza sikeresen a román államtól – jelentette be a hírt Facebookon Szentegyháza Polgármesteri Hivatala. Nagy lépésnek nevezte az elért sikerüket Lőrincz Csaba, a kisváros polgármestere, aki szerint ez annak bizonyítéka, hogy
Mint mondta, sok munka van a megvalósítás mögött, de megérte a fáradozást. Arra is kitért, hogy eddig az állam nevén szereplő, ám a Jézus Szent Szíve Plébániához (ez a szentkeresztbányai római katolikus templom) tartozó területeket – templom és temető – Farkas László plébános kitartó munkájának köszönhetően sikerült az egyház nevére telekkönyveztetni, ami szintén nagyon pozitív eredmény.
Lőrincz Csaba hangsúlyozta, beiktatása után a városházán megalakítottak egy visszaszolgáltatási bizottságot, aminek tagjai azóta egy jól meghatározott stratégia mentén dolgoznak a hasonló problémák megoldásán. Céljaik között szerepel, hogy
Szeretnék elérni azt is, hogy az úgynevezett bányászházak esetében az oda tartozó területek az ingatlanok tulajdonosaihoz kerüljenek.
– magyarázta a polgármester. Hozzátette: ezek mellett a szövetkezetekhez tartozó területek visszaigénylésén is dolgoznak.
Egy rossz kérés miatt nem sikerült ugyanakkor a Mártonffy János Általános Iskola területeinek visszaigénylése, ám hamarosan újból benyújtják az aktacsomót. Remélik, hogy ez esetben egyszerűbben megoldódik a probléma.
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!