
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Nyílt napot tartott a diákok számára a Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal, de nem úgy, mint eddig – ezúttal nem az intézmény udvarára várták a tanulókat, hanem terepgyakorlatra vitték őket Borzont és Güdüc határába.
2019. szeptember 27., 19:172019. szeptember 27., 19:17
2019. szeptember 27., 19:192019. szeptember 27., 19:19
A Köllő Miklós és Sövér Elek iskolák hetedikesei, illetve nyolcadikosai nyerhettek betekintést az erdőgazdálkodásba, kicsit megismerve az erdész szakmát. „Beszéltünk a gyerekekkel többek között az erdők kórokozóiról, a vadállatokról és rovarokról” – részletezte Balog Hunor, az erdőrendészeti hivatal munkatársa. A nyílt nap végén az elhangzottak alapján tízkérdéses tesztet töltöttek ki a tanulók, illetve néhány mondatban leírták az erdőgazdálkodásról alkotott véleményüket. Ezeket összegezve a legsikeresebb dolgozatok készítőit díjazták is.
Balázs Vera, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskola pedagógusa, a résztvevő nyolcadikosok osztályfőnöke úgy fogalmazott, hogy „falun élünk, és bennünk van a tudat, miszerint nagyapámnak erdeje van, így csak egyszerűen megyek, és kivágom a fát, de a programnak köszönhetően kicsit tágult a látókörük a gyerekeknek”.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
szóljon hozzá!