
Fontosnak tartották ismertetni, hogy miért csökkentek a számlák értékei
Fotó: Gergely Imre
A napokban jutottak a gyergyószentmiklósi fogyasztókhoz azok a közüzemi számlák, amelyek már a csökkentett áfával voltak kiszámolva. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót a városi képviselő-testület RMDSZ-frakciójának vezetői.
2022. február 23., 17:152022. február 23., 17:15
Amint elhangzott, azért tartották fontosnak, hogy erről beszéljenek, mert vannak, akik nem tudják, hogy miből is adódik a számlák értékének változása. A kormány által bevezetett áfacsökkentést a helyi testület is helybenhagyta, ami azt jelenti, hogy a hőenergia addigi 19 százalékos áfája 14 százalékkal, azaz 5 százalékra csökkent.
A távfűtés gyergyószentmiklósi ára nem változott, csak az áfa mérséklésének megfelelően kevesebb a fizetnivaló.
A sajtótájékoztatót tartó Erős Levente és Kulcsár László képviselők több idei és a 2021-es év ugyanerre az időszakára vonatkozó számlát is összehasonlítottak, de mint mondták, általános következtetés nem vonható le ezekből, hiszen a számla értékét alapvetően az határozza meg, hogy az adott hónap időjárása szerint mennyit kellett fűteni, és hogy az illető lakó mennyi meleg vizet fogyasztott el.
Hozzátették, hogy
Hogy utána mi lesz, azt ma senki nem tudja elmondani – hangzott el. Leszögezték, az RMDSZ-frakció mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy ebben a fűtésszezonban ne emelkedjen a távhő ára Gyergyószentmiklóson. Kérdés, hogy mi lesz a következő fűtésidényben, hiszen a jelenlegi árak mellett a szolgáltatás veszteséges, mert a fűtőanyagok és a villanyáram ára is drasztikusan emelkedett az elmúlt hónapokban.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
szóljon hozzá!