Emlékezés és koszorúzás Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

A hóvihar és a hideg ellenére több ezer ember ünnepelt együtt idén március 15-én Sepsiszentgyörgyön. A negyvennyolcas emlékműnél tartott beszédek és koszorúzást követően a huszárok is végigvonultak az ünnepi díszbe öltözött városon.

Bús Ildikó

2010. március 15., 18:142010. március 15., 18:14

2010. március 15., 19:412010. március 15., 19:41

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Délelőtt még csak borult volt az ég, a délutáni ünnepségre viszont már a hófellegek is megjelentek és vihar is keletkezett. Ám ez nem zavarta az ünneplő magyarokat Sepsiszentgyörgyön, hiszen több ezren jöttek el koszorúzni, énekelni, ünnepelni. Az Albert Nagy Ákos ünnepi szónoklatát követően hangzottak el a negyvennyolcas emlékműnél az ünnepi köszöntőbeszédek is, elsőként Édler András  parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez. Beszédében 1848 hőseit emelte ki, felhívta a figyelmet a jelenlegi állapotokra, amikor ismét szükség van hősökre, jó vezetőkre. A Magyar Polgári Párt részéről Nagy András ügyvezető elnök szólalt fel aki a város elöljáróiról szólt, kiemelve, „olyan vezetők kellenek, akik nem a népből, hanem a népért élnek”.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A felszólalások között a rétyi Kovács András fúvószsenekar játszott indulókat, katonadalokat, Szilágyi Zsolt előadásában hangzott el a Hazám, hazám ária is. Ezt követően Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet,  nagykövetné asszony (fotón balra) szólalt fel, aki a Magyar Köztársaság Romániai Nagykövetség részéről adta át az ünnepi üzenetet. Beszédében a magyarság, testvériség jelzőkre fektette a hangsúlyt, hiszen ma minden magyar együtt ünnepel, ez az ünnep átível minden elszakított országrészen. „Nincs magyar széthúzás és nincs magyar elkülönülés, ha mi nem akarjuk, de van szebb magyar jövő, és van összefogás ami ezt biztosítja” – emelte ki a nagykövetné asszony.

Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet ugyanakkor a város vezetőit is méltatta kiemelve, hogy látszik a városon a fejlődés, az előrehaladás, és ha ezt így folytatják méltó elődeik lesznek gyerekeiknek. A nagykövetné asszony visszatekintett a húsz évvel ezelőtti ünnepségre is amikor szintén városunkban tartózkodott és közel húszezer emberrel ünnepelt együtt.

Galéria
Kiemelte továbbá Tőkés László szerepét a román forradalomban, akinek köszönhetően megtört a zsarnokság és ma már szabadon lehet ünnepelni. Füzes Oszkárné a nőkről sem felejtett el szólni, méltatta a magyar történelem híres nőalakjait, akik bátran álltak ki családjukért, hazájukért. Ilyen nő volt Lorántffy Zsuzsanna az iskolaalapító asszony is, aki elsőként alapított Erdélyben román iskolát. Az ő példája mutatta meg, hogy a magyar nemzet mennyire befogadó, nemes nemzedék, hiszen hagyta, hogy nemzetiségei megmaradjanak, valamint kultúrát adott nekik, támogatta őket. Az ilyen asszonyok példájára kell ma is élniük a székely, magyar asszonyoknak, és akkor a nemzet nem vesz el – zárta beszédét a nagykövetné asszony.

Az  ünnepi felszólalásokat követően koszorúzások kezdődtek a negyvennyolcas emlékműnél. A különböző politikai alakulatok, szervezetek, iskolák, ifjúsági szervezetek, történelmi egyházak képviselői helyezték el koszorúikat a hősök emlékére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés