Emlékezés és jövőbe tekintés örmény módra

Az ünnepi szentmisén a plébános prédikációjában a szív igazi lángolásának fontosságát emelte ki.

„Akaratlanul is hozzánk simul vándorutunkon a Isten, együttérez velünk, hagyja, hogy kipanaszkodjuk magunkat. Éreztük-e meg, hogy ez milyen jó? Életfordító esemény történt-e az életünkben? Ma, amikor emlékezünk a 102 évvel ezelőtt történt tragédiára, tudnunk kell, hogy az örmény nép életében egy dolog volt, ami segített: az Istennel való élés, Istennel való kitartás. Így tudták vállalni azt a keresztet. Milyen jó, ha bennünk van, ha velünk van az Isten, ha lángol a mi szívünk, és élvezzük, hogy Isten közöttünk van a megpróbáltatásokban, a történelem viharában. Mindig velünk van, ha szívünket és lelkünket kinyissuk neki. És akkor nem reményt vesztett emberként kell élnünk, hanem olyan emberként, aki vállalja a keresztet, vállalja a kereszténységet, és vállalja, ha kell, hogy életét, vérét áldozza mindazért, amit megtapasztal. A beteljesedés felé vezető út a nagypénteken keresztül vezet az örök boldogságba. És vezesse mindazokat a hősöket, a vértanúkat, akik ezelőtt és napjainkban is vértanúságot szenvednek, abba az örök otthonba, ahová a Jóisten azokat várjak, akik követik őt, akik hisznek benne” – mondta a plébános.

Barabás Gyöngyvér az Örmény Genocídiumra emlékezve osztotta meg gondolatát. Ünnepi beszédében a 102 éve történt tragikus eseményekről szólt. Kihangsúlyozta,