
Fotó: Barabás Ákos
Öt helyen robbantak el az elavult villamossági hálózat nagyfeszültségű vezetékei szombaton, ez okozta az egész Székelyudvarhelyt érintő áramszüneteket, amelyek helyenként vasárnap délelőttig elhúzódtak.
2020. július 12., 11:572020. július 12., 11:57
Értesüléseink szerint egyszerre több helyen történt meghibásodás – elrobbantak a nagyfeszültségű vezetékek – ezért szünetelt az áramszolgáltatás városszerte Székelyudvarhelyen.
Rövidebb, hosszabb áramszünetek azonban a nap hátralévő részében is voltak, és amint az később kiderült, a város egyes részein még vasárnap reggel sem volt áram.
Információink szerint az áramszolgáltató vállalat Csíkszeredából, sőt még Kovászna megyéből is küldött Székelyudvarhelyre karbantartócsoportokat, hogy mielőbb elháríthassák az elavult hálózat kiterjedt meghibásodását. Ez vasárnap délelőtt 11 órára nagyjából sikerült, akkorra a város összes fogyasztójánál volt már áram.
Néhány helyen azonban még folynak a javítási munkálatok, ám ez a fogyasztókat már nem érinti.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
szóljon hozzá!