Hirdetés
Hirdetés

Emelkedő fertőzésszám Hargita megyében

Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Kevéssel nőtt a koronavírus-fertőzéssel újonnan diagnosztizált személyek száma Hargita megyében, ugyanakkor elhunyt újabb négy beteg.

Kovács Attila

2020. november 18., 14:332020. november 18., 14:33

A szerdai összesítés szerint 56 új koronavírus-fertőzést igazoltak Hargita megyében, ezzel 4152-re nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett

újabb négy haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 156 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.

korábban írtuk

Újból tízezer fölött a napi esetszám
Újból tízezer fölött a napi esetszám

10 269 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 37 906 tesztből mutatták ki, a pozitivitási arány 27 százalék. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 168-cal nőtt, míg jelenleg 1174 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Gyógyultnak 74 személyt nyilvánítottak az elmúlt 24 órában, ezáltal 3220-ra emelkedett a fertőzést eddig legyőzők száma. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 200, otthoni elkülönítésben 572-en vannak, házi karanténban pedig 1248-an tartózkodnak a megyében.

Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal 12 páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában, amelyből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 2,17 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt 14 nap adatai alapján.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 27., szombat

Lázadás a beolvadás ellen – a Breaking Bad készítője hozta el 2025 egyik legjobb sorozatát

Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.

Lázadás a beolvadás ellen – a Breaking Bad készítője hozta el 2025 egyik legjobb sorozatát
Hirdetés
2025. december 27., szombat

Szexuális visszaélés gyanúja merült fel a Vasile Lascăr Rendőrképző Iskolában

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.

Szexuális visszaélés gyanúja merült fel a Vasile Lascăr Rendőrképző Iskolában
2025. december 27., szombat

Viharos erejű szél és hófúvás várható Székelyföldön

A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.

Viharos erejű szél és hófúvás várható Székelyföldön
2025. december 27., szombat

Hol lehet sízni a hétvégén?

Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.

Hol lehet sízni a hétvégén?
Hol lehet sízni a hétvégén?
2025. december 27., szombat

Hol lehet sízni a hétvégén?

Hirdetés
2025. december 26., péntek

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval

Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval
2025. december 26., péntek

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket

Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket
2025. december 26., péntek

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Hirdetés
2025. december 26., péntek

MCC Erdély: év végéig lehet jelentkezni a középiskolás programba

December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.

MCC Erdély: év végéig lehet jelentkezni a középiskolás programba
2025. december 26., péntek

Fagyos karácsony: mínusz 10 fok alá hűlt Székelyföld

Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.

Fagyos karácsony: mínusz 10 fok alá hűlt Székelyföld
2025. december 26., péntek

Mit nézzünk az ünnepek alatt?

Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.

Mit nézzünk az ünnepek alatt?
Mit nézzünk az ünnepek alatt?
2025. december 26., péntek

Mit nézzünk az ünnepek alatt?

Hirdetés