
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A korábbi napokban tapasztalt csökkenés után szombaton növekedett a napi esetszám Hargita megyében, halálesetek viszont ezúttal sem történtek.
2021. február 27., 15:002021. február 27., 15:00
Huszonöt új koronavírus-fertőzést igazoltak szombaton Hargita megyében, ezzel 6227-re nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Újabb haláleset ezúttal sem történt, így a járvány kezdete óta továbbra is 277 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.
Gyógyultnak hat személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, így már 5727-en győzték le eddig a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 68, otthoni elkülönítésben 155-en vannak, házi karanténban pedig 432-en tartózkodnak a megyében.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal öt páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 0,65 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami a második legalacsonyabb érték az országban Călărași megye után.
Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.
Bűnügyi eljárást indított a Maros megyei rendőrség hivatali gondatlanság gyanújával, hogy kivizsgálják a dicsőszentmártoni városi kórház pszichiátriai osztályán biztosított ellátást.
A Brassó Megyei Törvényszék további 60 nappal meghosszabbította a Hargita Megye Tanácsa felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, valamint Kurkó András megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője ellen elrendelt hatósági felügyeletet.
A Nemzeti Színház előtt pedagógusok és szülők egyszerre olvastak fel mesét a köréjük állt gyerekeknek, ezzel megnyílt csütörtökön a 31. Nemzetközi Könyvvásár Marosvásárhelyen. A mesék folytatását a gyerekek a vásár gazdag könyvkínálatában kereshetik.
Robbanás történt, majd tűz ütött ki csütörtök reggel az Olt megyei Balș nevű városban, egy tömbház harmadik emeleti garzonlakásában, két személy égési sérüléseket szenvedett, három pánikrohamot kapott.
Pozitív kép kerekedett ki a sepsiszentgyörgyi kerékpáros, gördeszkás társadalomról az idei szezonvégi összegzésből, amelyet a Sepsi Bike kerékpárkölcsönzőt és a Skateparkot működtető Rekreatív RT. végzett. Lopás, rongálás nélkül zárult a szezon.
Míg az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) programjából idén több csíkszeredai tömbház hőszigetelése is kimaradt, addig a Központi Fejlesztési Régióhoz benyújtott egyik pályázat révbe ér, a szerencsés egy Szabadság téri tömbházsor.
Ködre vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtök reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 15 megyéjére.
Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy megkapta a román állampolgárság megszerzéséhez szükséges engedélyt.
szóljon hozzá!