
Hivatalosan is beiktatták tisztségébe a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új menedzserét, András Nagy Róbertet. Az új vezető emberközpontúbbá tenné a kórházat.
2010. december 03., 13:472010. december 03., 13:47
2010. december 03., 13:532010. december 03., 13:53
Első munkanapján András Nagy Róbert elmondta: ígéretéhez híven emberközpontú kórház kialakításán dolgozik, ennek érdekében több, a betegeket tömörítő civil szervezettel is felvette a kapcsolatot.
A Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyerekek és Fiatalok, a Hemofíliás Betegek Egyesülete, a Rákos Betegek Egyesülete és a Caritas önkéntes betegápolóinak képviselőivel folytatott megbeszélésből kiderült, hogy a kórházban kevés a különböző krónikus betegségekkel kapcsolatos felvilágosítás.
Az új vezető ígérete szerint az elkövetkezőkben erre a tevékenységre is nagyobb hangsúlyt fektetetne, ugyanakkor az intézmény adminisztratív személyzete és az orvosok, az egészségügyi személyzet és a betegek közti kommunikáció javítását is el szeretné érni. Az intézményvezető a civil szervezetekkel is periodikus találkozásokat tervez, valamint olyan rendszer kidolgozásán dolgozik, amely a betegek észrevételeit, panaszait anélkül dolgozná fel, hogy ebből a panaszosnak hátránya származzon.
Az új igzgató Kovászna Megye Tanácsának segítségére elsősorban a szaktárcát érintő kérdésekben számít. A megyei önkormányzatot vezető Tamás Sándor elmondta: „2011 az önkéntesség éve, Kovászna megyében is számos olyan program lesz, ami erre összpontosít. Megteremtjük annak a lehetőségét is, hogy megyei tanács által meghirdetett pályázatokra a betegellátással foglalkozó civil szervezetek is jelentethessenek, ami hozzájárul a kórház által nyújtott szolgáltatások javításához is”.
A tanácselnök hangsúlyozta, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban jelen pillanatban is zajlanak a munkálatok, de jövőre még nagyobb beruházások helyszíne lesz a kórház. A megyei tanács közleményéből kiderül, hogy Tamás Sándor azt is jelentős előrelépésként értékelte, hogy az intézmény felújítási munkálatainak előkészítésében részt vesznek a szakorvosok is, így az infrastruktúra fejlesztése sokkal hatékonyabbá válik.
András Nagy Róbert célszerűnek tartja ugyanakkor a kompetenciák feltérképezését is, ami által azt is meg lehet állapítani, hogy melyek azok a területek, amelyek nagyobb odafigyelést, több ráfordítást igényelnek, így az orvosok folyamatos továbbképzése előtt is megnyílhat a lehetőség.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!