Antal Árpádot, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnökét nem lepte meg Emil Boc kormányfő hétfői lemondása. Mint fogalmazott: régóta ott volt a levegőben ennek lehetősége, a koalícióban is beszéltek róla, hiszen Boc nevéhez sok népszerűtlen intézkedés kötődik. Az a kérdés, hogy mi fog most történni, de egyelőre sok az ismeretlen – mondta Antal hétfőn a Székelyhonnak.
2012. február 06., 12:432012. február 06., 12:43
2012. február 06., 13:032012. február 06., 13:03
Antal Árpád nem egy technokrata kormány felállításában, hanem előrehozott választások szervezésében látja a megoldást.
„A bizonytalanság feloldására a legjobb megoldás az előrehozott választások szervezése, de ennek valószínűsége nem nagyobb 20–30 százaléknál. Akárki lesz most a miniszterelnök, csak pár hónapra tervezhet, míg egy új kormány négyéves mandátummal számolhat” – mondta a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke. Hangsúlyozta: a kormány lemondásával nem oldódik és nem változik meg az ország gazdasági helyzete.
„Az RMDSZ soha nem volt könnyű helyzetben, el kellett döntenie, hogy ellenzékből nézi, mi történik, vagy részt vállal a kormányzásban, és megpróbál valamelyest enyhíteni a népszerűtlen intézkedéseken. A Szövetség ez utóbbit választotta, és ennek az lett a következménye, hogy az RMDSZ nevéhez is köthetők ezek a népszerűtlen intézkedések” – tette hozzá Antal. Meglátása szerint a jelenlegi ellenzék semmilyen szempontból nem jobb, mint a hétfőn lemondott kormány.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!