Elhunyt id. Kelemen Antal, a rétyi Antos János iskola nyugalmazott igazgató-tanára, a Kováts András Fúvós Egyesület Zenekarának karnagya. Az általa vezetett zenekar számos elismerést szerzett, messze földön hirdette Réty község nevét.
2011. november 29., 16:362011. november 29., 16:36
2011. november 29., 16:422011. november 29., 16:42
Kelemen Antalt hatvanöt éves korában érte a halál, a karnagy rövid, de súlyos szenvedés után hunyt el. Kelemen Antal az egyetem után Zágonban kezdte meg tanári pályáját, majd 1979-ben kerül Rétyre, ahol gyerekeket toborzott és elindította a fúvósoktatást a faluban, hogy ezután újra megalakulhasson a fúvószenekar, amely ma már az egykori alapító, Kováts András nevét viseli. A zenekar folyamatosan fejlődött, és megbecsülést szerzett a falunak és Háromszéknek egyaránt.
Idén nyáron találkoztunk utoljára Kelemen Antal karnaggyal, aki akkor így nyilatkozott életéről és a zenekarról: „A 76 éves rétyi fúvószenekar hagyományt teremtett és ez a hagyomány élni fog továbbra is, hiszen a fiataloklé a jövő.”
Dálnoki Lajos, Réty község polgármestere megrendüléssel vette tudomásul, hogy elveszítették a karmestert, elmondása szerint nem csak a család gyásza, hanem a közösségé is, hiszen Kelemen Antal népnevelői munkája páratlan volt.
Kelemen Antal temetésére csütörtökön, 14 órakor kerül sor Rétyen, a családi háztól.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!