
Fotó: MTI/EPA
Elhunyt a világhírű pankrátor, Hulk Hogan, aki nagyban hozzájárult a WWE sikeréhez.
2025. július 24., 22:172025. július 24., 22:17
A New York Post beszámolója szerint szívrohamot kapott, majd a mentőket riasztották az egykori profi sportoló floridai otthonába – írja a hirado.hu.
Hulk Hogan – aki a Terry Eugene Bollea néven látta meg a napvilágot – 1953. augusztus 11-én született a Georgia állambeli Augustában, gyerekkorában fordult a birkózás felé, majd fiatal felnőttként – a középiskola után főiskolára ment, majd banki pénztárosként és rakodómunkásként dolgozott – csatlakozott egy birkózóteremhez, 1978-ban találkozott Lou Ferrigno testépítővel, aki akkoriban a Hihetetlen Hulk című tévésorozat címszerepét játszotta.
„Valójában nagyobb voltam nála az öltözőben, és az összes birkózó Terry »Hulk« Bouldernek kezdett hívni” – mondta egy 2011-es interjúban.
Hulk Hogan 1979 novemberében debütált profi pankrátorként. Egy hónappal később már 47-es méretű bakancsában vonult be a Madison Square Gardenbe.
„Én vagyok az az ember, aki híressé tette a pankrációt” – ahogy ezt Hogan korábban többször is hangoztatta. Elmondása szerint a név az idősebb McMahonhoz vezethető vissza, mivel az egyik mérkőzésén a pankrátornak egy brutális írt kellett alakítani, akinek a Hogan vezetéknevet adta.
A People szerint a pankrátor ikon, film- és valóságshow-sztár, kétszer is bekerült a WWE Hírességek csarnokába.
Majd 2018-ban, miután elszámolt a kijelentései következményeivel, a WWE visszavette a Hírességek csarnokába. Tizenöt filmben is szerepelt, kezdve a Rocky III-mal (1982). Barátja, Sylvester Stallone nagyra értékelte Hogan alakítását a filmben. „A leghihetetlenebb ütéseket osztotta be” – emlékezett vissza Stallone.
A pankrátort Donald Trump amerikai elnök barátjaként is ismerték, a Republikánus Párt több eseményén is részt vett. Hulk Hogan 71 éves volt.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.