
A székelyföldi románok civil fórumának tagjai legutóbbi, székelyudvarhelyi találkozójukon. Most Johannisnak panaszkodnának
Fotó: Pál Árpád
Nyílt levélben kér találkozót a Kovászna, Hargita, Maros megyei románok fóruma Klaus Johannis államfőtől, hogy elpanaszolhassák, mennyire elhanyagoltak, és kirekesztettek.
2017. július 17., 17:312017. július 17., 17:31
A nyílt levélben úgy fogalmaznak,
akiket a prefektúra kivételével, minden helyi hatóság elhanyagol, hiszen a helyi önkormányzatokban nincs képviselőjük.
„Ezt a jelenséget már 25 éve figyelmen kívül hagyják, bár veszélyezteti a román elem fennmaradását a térségben” – panaszolják. A helyi románság porlad, elveszíti a nemzeti identitását, mert helyben diszkriminálják, nem kapnak kormánytámogatást a programjaik finanszírozására. Szerintük a román lakosság száma csökken a térségben, ezt pedig alkotmányos és törvényes eszközökkel le kell állítani.
Kérik, hogy Johannis ütemezzen be egy munkatalálkozót a románság képviselőivel, a két megye prefektusaival, az ortodox püspökség vezetőivel, különben egyoldalúan tájékoztatják, és mivel már eltelt egy évtized, amióta román államfő hivatalos látogatást tett a térségben, a románok „hivatalosan is elhagyottnak, és diszkrimináltnak érezhetik magukat”.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!