
Fotó: Csibi Márti
Harcok három felvonásban: hazai pályákon és a rendőrség előtt, vasvillával, kaszával, fejszével – ez volt a hét végén kitört cigányháború bevezető része. A gyergyószentmiklósi cigányokat fenyegető ideszármazott idegenek számára nincs törvény, szemet vetettek asszonyra, gyerekre és ez így nem megy tovább, haza kell őket küldeni, vagy gyilkosság lesz a vége, háborognak a gyergyói romák.
2010. június 14., 18:462010. június 14., 18:46
2010. június 14., 18:522010. június 14., 18:52
Fotó: Csibi Márti
„A Téglagyárba beköltöztek ezek az idegenek s az egyik megverte a leánytestvéremet villával s mivel tudta, s elhálta. Részegen rejuk ment s vitte el a kicsi 13 éves leánkát, hogy hálja el azt is. S mi odamentünk hogy nézzük meg hogy mi baja a testvéremmel örökkétig s akkor lekapott egy kaszát és az én fiamnak a fejét béverte vele”, meséli felháborodva a Mihály család feje a háború kitörésének okát.
Fotó: Csibi Márti
A folytatásban aztán két szekér cigány vett részt és a szemtanúk szerint nem volt kegyelem, ütötték egymást, ahogy érték.
Most jelenleg ott tartanak, hogy legalább harmincan laknak egy házban, mert az idegenből ideszármazott téglagyári cigányok fenyegetik a Selyem utcabelieket és a család össze kell tartson, nincs mentség. Panasz panaszt ér, nem mernek kimenni a városba egy üzletig sem, mert minden sarkon lesnek egymásra az ellenségek.
Fotó: Csibi Márti
Több szemtanú szerint a rendőrség előtti tér is a háború egyik helyszínévé vált, azonban az idegen cigányoknak nem számított az egyenruha sem, a rendőröknek is védekezniük kellett. A Téglagyárnál azonban jól előkerült a bicska is és a kaszát sem féltek használni, az akció nyomán ugyanis zsúfolásig telt a sürgősségi osztály a sebesültekkel: kaszavágás nyomai a fejen, ütlegelések, kék-zöldre vert asszonyok sérüléseit kellett ellátni a szolgálatos ápolóknak.
Fotó: Csibi Márti
Egy megoldás van: haza kell pakolni az idegenből jött cigányokat, mert ha nem, a harc folytatódni fog. „Szándékoson kell öljek, nem csak úgy, hogy verekedünk. Muszáj gyilkoljak, mert elvágták a fiamat s inkább mint hogy meggyilkoljanak engemet, muszáj nekem ölni. Akkor lenne rend ebben a városban, ha a polgármester hazaküldi az idegeneket a faluikba.”, fakad ki felháborodva a Mihály család feje.
Fotó: Csibi Márti
A polgármester azonban úgy véli, ezek az összetűzések mindennaposak, a hétvégi eset nem követel nagyobb odafigyelést, mint amit eddig is áldozott a hivatal a cigányokra. Havonta egyszer nagyméretű ellenőrzés szokott lenni, mostantól pedig napi ellenőrzéseket végez a hivatal mellékgazdaságának vezetője, Tóth Károly, két csendőrrel az oldalán.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
Kilenc, a második világháborúból származó, 45 milliméteres páncéltörő lövedéket találtak kedden a Hargita megyei Gyergyóhodoson, a földgázvezeték lefektetése közben. A lőszereket a tűzszerészek elszállították.
szóljon hozzá!