
Három órás ülésen szavazták meg a Marosvásárhely költségvetését. Nemet mondtak a mélygarázsra az önkormányzati képviselők. Archív
Fotó: Haáz Vince
Nem lesz mélygarázs Marosvásárhelyen, nem hagyták jóvá az idei költségvetésben az erre a célra előirányzott összeget, a 42 millió lejt, így más célra használnák fel a bankkölcsönt, amennyiben ez lehetséges. A keddi rendkívüli tanácsülésen elfogadták a municípium költségvetését, amely szerint a marosvásárhelyi önkormányzat idén 343 millió lejből gazdálkodik, ez az összeg majdnem ugyanannyi, mint amennyi 2018-ban volt.
2019. április 23., 17:572019. április 23., 17:57
2019. április 23., 21:392019. április 23., 21:39
A Szabad Emberek Pártja (POL) három tanácsosa távolmaradással tiltakozott a költségvetés összeállítása miatt. Véleményük szerint
Bojkottálják a költségvetés megszavazását, mert szerintük nem normális, hogy a költségvetés 30 százaléka a polgármesteri hivatal alkalmazottainak fizetését teszi ki. Számításaik szerint
Ha a költségvetés, fennmaradó 70 százalékát elosztják a város lakói között, akkor kiderül, hogy a város lakóira személyenként évente csak 1581 lej jut, ami szerintük aránytalan. Nem értenek egyet azzal, hogy a költségvetés jobban fókuszál a szórakoztatásra, miközben egyáltalán nem támogatja a marosvásárhelyi iskolák laboratóriumainak felszerelését.
Az összeg tartalmazza az idénre tervezett rendezvényeket és azokat is, amelyeket már tavaly megtartottak, de a városvezetés még nem fizette ki.
A Székelyhon kérdésére Makkai Gergely, Marosvásárhely alpolgármestere kihangsúlyozta: sok nehéz egyeztetés előzte meg az idei költségvetés kidolgozását. Elmondása szerint
„A szakosztályok és az önkormányzati képviselők által megfogalmazott igények és kérésekre, a befektetésekre legalább ötször több pénzre lett volna szükség, mint amennyi a rendelkezésünkre áll. Adókat és illetékeket nem akartunk emelni, így nehéz és hosszadalmas egyeztetés nyomán született meg ezt a költségvetés” – hangsúlyozta az alpolgármester, hozzátéve, hogy
A tervek szerint ezen a városrészen újjáépítik a gyalogjárókat, kerékpársávokat alakítanak ki, de megőrzik a zöldövezeteket és még szebbé teszik azokat.
A keddi rendkívüli ülésen csaknem három órán keresztül tárgyalták a költségvetést, egy órán keresztül nem tudták, eldönteni, hogy mit kezdjenek a módosító javaslatokkal, mikor kell azokat tárgyalni. Végül rövid egyeztető szünetet tartottak, ezt követően már gördülékenyebben zajlott a szavazás. A szakbizottságokban elfogadott költségvetésben egy igazán nagy módosítást végeztek:
Mint Peti elmondta az RMDSZ-es tanácsosok többek között azért vettek részt a költségvetés megszavazásán, hogy ezt a tételt módosítsák. Kiemelte: bár fontosnak tartják a parkolóhelyek hiányának megoldását,
Az erről szóló határozatot is vissza fogják vonni, de most a költségvetésben erre a célra jóváhagyott összeget veszik ki. Peti András szerint a 42 millió lejes bankkölcsönt autóbuszok vásárlására kellene fordítani. Sergiu Papuc alpolgármester szerint nem biztos, hogy ilyen egyszerű lesz a mélygarázsra felvett kölcsönt más célra használni. Papuc szerint
Végül a költségvetésből kikerült a mélygarázsra vonatkozó rész.
Mire mennyit költenek?
Néhány tétel a város honlapján közzétett költségvetésből: ösztöndíjakra 3 620 220 lejt költenek, az iskolákban levő fogorvosi rendelők felszerelésére 600 ezer lejt szánnak. Az általános iskolákba tervezett fejlesztések, például sporttermek kialakítása, manzárdosításra 14 millió lejt költenek idén, többek között mozgássérültek hozzáférését biztosító felhajtókat építenek. A virágkertészet idén 10 millió lejből gazdálkodhat, útkarbantartásra 40 millió lejt szánnak. A város központjának átalakítása érdekében jóváhagytak 2 millió lejt a szükséges engedélyek beszerzésére, a munkálatok előkészítésére. Tételesen szerepel a költségvetésben a Bethlen Gábor szobor felállítására egy millió lej, a Sütő András szobor helyének kialakítására 25 ezer lej, az Erdélyi iskola szoborcsoport elkészítésére és felállítására 2 100 000 lej. Szerepel a költségvetésben a Poklos patak részleges befedésének és 2000 parkolóhely megépítésének az előkészítése, erre 210 ezer lejt szánnak az önkormányzati képviselők.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.
Tovább fokozódik a hőség az elkövetkező napokban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint azonban viharosra fordulhat az időjárás szerdára virradóra.
Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.
szóljon hozzá!