
Felújítanák a Dánfalvát Balánbányával összekötő 125-ös megyei utat. Archív
Fotó: Hargita Megye Tanácsa
Pályázni szeretne Hargita Megye Tanácsa a Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő, 125-ös jelzésű megyei út felújítására, ehhez fogadták el a pénteki tanácsülésen a beruházás műszaki terveit.
2025. november 28., 16:552025. november 28., 16:55
Közel 19 kilométernyi útszakaszt, a Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő, 125-ös jelzésű megyei utat újítaná fel Hargita Megye Tanácsa, ehhez nyújtanak be pályázatot a Központi Fejlesztési Régióhoz. A cél érdekében elkészült a műszaki terv, amelyet pénteki ülésén fogadott el a megyei önkormányzati képviselő-testület.
Bíró Barna Botond megyeitanács-elnök a határozattal kapcsolatban elmondta, sikerült időben a műemlékvédelmi jóváhagyást is megszerezni, amelyet először visszautasítottak, így a pályázatot december első felében be tudják nyújtani. Reményei szerint sikerül erre a fejlesztésre finanszírozást vagy részfinanszírozást szerezni. A projekt értéke 216,9 millió lej. „Olyan út lesz, amely
– nyilatkozta a projektről korábban Bíró Barna Botond.
A testület továbbá jóváhagyta, hogy Homoródszentmárton község közvagyonába helyezzék át a Gyepes település területén lévő Homoródfürdői Vadászházat a megye közvagyonából.
„Mivel a megyei tanács nem használta, azon az állásponton vagyunk, ha az önkormányzat szeretné hasznosítani, akkor inkább adjuk át az ügykezelésükbe” – magyarázta Bíró Barna Botond.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
Hipotermia miatt halt meg keddre virradóan egy 65 éves, temesvári férfi.
1 hozzászólás