
Fotó: Both Ildikó
Sepsiszentgyörgyön szervezték meg péntek délután a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést. A rendezvényen közel négyszáz önkormányzati tisztségviselő vett részt, akik minden határozat- tervezetet elfogadtak.
2010. március 12., 18:012010. március 12., 18:01
2010. március 12., 19:242010. március 12., 19:24
Az ünnepélyes hangulatú gyűlést Dr. Farkas Csaba, az Ideiglenes Házbizottság elnökének köszöntőbeszéde és Kovács István unitárius lelkész áhitata, majd közös ima nyitotta meg. Ferencz Csaba sepsiszentgyörgyi MPP-s önkormányzati képviselő a házigazdák nevében üdvözölte az egybegyűlteket, és reményét fejezte ki, hogy a gyűlés tartalmas munkaülés lesz. Az autonómia alapja az önkormányzatokban rejlik, ezért pedig a képviselők a felelősek – hangsúlyozta Ferencz. Ezt követően a Házbizottság által összeállítot napirendi pontokat fogadták el, majd a különböző szervezetek képviselői tartották meg ünnepi beszédüket.
Elsőként Izsák Balázs SZNT-elnök szólalt fel, aki a magyar nyelv hivatalossá tételére hívta fel a figyelmet. Jelképekhez, ünnepkehez, zászlóhoz, címerhez és egyerangú nyelvhasználathoz is jogunk van, annak ellenére, hogy egyesek szerint a jelenlegi törvények elegendőek a székelyföldi magyarságnak. Ez téves, hangsúlyozta Izsák, hiszen miért lenne kisebbségi nyelv Székelyföldön a magyar, amikor nem vagyunk kisebbség? – tette fel a kérdést. Mi nem a farkasok szabadságát akarjuk, hanem saját törvényeink szerint élni a szülőföldünkön. Ezért kell megszavazni a határozat-tervezeteket, bevinni az önkormányzatokba és nem feledkezni meg róluk – emelte ki Izsák Balázs. Az SZNT elnökének beszédét követően a Házbizottság elnöke, Farkas Csaba a tavaly hozott határozatok jelentéseit ismerette, beszámolt az elmúlt hónapok megvalósításairól. A Házbizottság rendszeresen ülésezett, igyekezett minden politikai alakulatot megszólítani, de ez nem sikerült.
Fotó: Both Ildikó
A román parlament felé megfogalmazott kéréseket Fazakas Tibor Kovászna megyei önkormányzati képviselő tolmácsolta, kiegészítésként a jelenlevők kézjegyükkel is ellátták a javaslatot.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének megkereséséről szóló határozat-tervezetet Árus Zsolt Hargita megyei tanácsos ismertette, kiemelve, hogy az európai intézményekhez joggal kell fordulni és értelme is van.
Fotó: Both Ildikó
A rendezvényen az MPP mellett független képviselők és a Zöld Párt képviselői is jelen voltak, ám az RMDSZ nem vett részt a nagygyűlésen. Ezzel kapcsolatban Izsák Balázs kifejtette, lesz autonóm Székelyföld, melynek a csatározások is alkotó elemei lesznek. El kell fogadni a nézetkülönbségeket, de nem szabad szem elől téveszteni a közösség, a magyarság érdekeit – tette hozzá. A második Székelyföldi Nagygyűlés a székely és magyar himnuszok elénkelésével ért véget.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Kovászna Megyei Népi Művészeti Iskola partnerségével a Sic-Art egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.
szóljon hozzá!