Elérkezett idő Nagy Imre életében

Kiderült, a brassói Emil Witting valóban hozzákezdett egy regény írásához, Népének festője címmel, ebből három részlet meg is jelent 1934-36 között a korabeli, brassói német sajtóban.

− ismertette Bács Béla.

Magával ragadó szöveg

Emil Wittinget barátság fűzte Nagy Imréhez, testvére, Otto Witting mecénása volt a festőnek. Emil Witting mérnökember volt, de

– mesélte el Bács Béla János. A regényrészletekről úgy vélekedett, magával ragadó irodalmi szövegek. „Nagyon virágos, expresszionista kifejezésmód, rengeteg jelzővel, egy-egy helyzetet nagyon szépen, színesen ír le.

Nem tudjuk, miért nem fejeződött be ez a regény; Wagner, az erdélyi szász irodalmat feldolgozó irodalomkritikus szerint azért, mert Witting tudatában volt annak, hogy emberi karakterek ábrázolásában nem elég jó. Ő akkor még két töredékről tudott, most már tudjuk, hogy legalább három volt” − fejtette ki.

Különleges időszak

A könyv második részében A székely festő és az erdélyi szászok 1925-1935 címmel azt mutatja be Ráduly Róbert Kálmán (Csíkszereda polgármestere), hogy milyen jelentős szerepet játszott Nagy Imre életében és pályafutásában a szász közösség.

A régi görögöknek volt az időre a kronoszon kívül egy másik kifejezésük is, a kairosz, ami megfelelő időt vagy elérkezett időt jelent. Úgy érzem, hogy ez a tíz év Nagy Imre munkásságának és életének nagyon különleges része. Ez az, amikor lényegében elindul, amikor felkarolják művészetileg és anyagilag is. Ez egy különleges évtized, és nemcsak az ő életében, hanem Erdély nemzetiségeinek kulturális elitjére is kivetíthető az ekkor tapasztalt közeledés. Egyértelműen fogalmaznak a szászok, hogy eddig párhuzamosan élt együtt a három nemzet Erdélyben, ideje nyitni egymás felé. Ez az időszak nem tartott sokáig, de jelzés arra, hogy lehetséges a közeledés. Ez az egyik különlegessége ennek a történetnek.

− mutatott rá Bács Béla János. Hozzátette, ebben a közeledéseben úgy tűnik, mintha Nagy Imrét teljesen szásznak tekintenék, ez azonban igaz is, meg nem is, hisz abban az időben az írók nem etnikai, hanem esztétikai kategóriákkal operáltak és felfedezték műveiben azt a forrást, amit ők is magukénak éreztek.