Nem jelentkeztek a HÁRIT-os fiatalok a baróti polgármester mellé tanácsadónak, így a tisztséget még mindig Dan Suciu tölti be. Nagy István elégedett a román tanácsadó munkájával, de továbbra is várja a pályázókat, akik kevés pénzért, sokat dolgoznának.
2011. november 10., 12:122011. november 10., 12:12
2011. november 10., 12:292011. november 10., 12:29
Nagy István nem nemzetiség szerint alkalmazza az embereit
„Továbbra is várom a HÁRIT-os fiatalemberek jelentkezését a tanácsadói állásra, ami olyan állás, hogy nem függ az állami rendelkezésektől, így a polgármester alkalmazhat maga mellé bárkit. A nacionalizmus nagyon káros dolog, én nem kérdeztem soha a munkatársaimtól, hogy ki milyen nemzetiségű, és Dan Suciut is a tudása miatt alkalmaztam” – mondta szerdán Nagy István baróti polgármester a Székelyhon.ro-nak.
Mint ismeretes, néhány hónapja került nyilvánosságra, hogy a baróti polgármester tanácsadója a magyarellenes Dan Suciu, aki több alkalommal is megvádolta a helyi magyarokat zászlólopással, a román állam elleni bűnökkel, valamint az EMI-tábort is neo-horthysta találkozónak nevezte. Dan Suciu arról is híres, hogy a turkálók városának gúnyolta Sepsiszentgyörgyöt, de több román pártban is megfordult mint vezető az elmúlt években. Nagy István elmondta, Sepsiszentgyörgyön valóban sok turkáló van és gazdaságilag sem a legfejlettebb város, az igazság kimondása miatt pedig senkit nem kellene elítélni.
A HÁRIT elnöke elítéli a polgármester tettét
Az elöljáró kifejtette, Dan Suciu kifejezetten jól végzi a munkáját, kevés pénzért sokat és hatékonyan dolgozik, tökéletesen ír és beszél magyarul is, ami a levelezések lebonyolításánál óriási segítség, így nem kíván megválni tőle, nemzetiségi alapon. Nagy azt is kiemelte, hogy a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetőségének is elmondta ugyanezt, hiszen a HÁRIT-os fiatalok arra kérték a szervezetet, hogy határolódjon el a polgármestertől.
Grüman Róbert, a HÁRIT elnöke nem kívánta kommentálni az eseményeket és azt sem, hogy nem jelentkeztek a HÁRIT-os fiatalok, azt viszont elmondta reméli a szavazók jól választanak majd jövőben és eldöntik helyes volt-e az elmúlt évek városvezetése. „Bízunk benne, hogy olyan új polgármestere lesz Barótnak, akivel értelmes párbeszédet tudunk folytatni” – fogta rövidre reagálását a fiatal vezető.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!