Fotó: Gergely Imre
Csattogtak az ostorok Gyergyószentmiklós központjában, felzavarva a város vasárnap déli csendjét. Hamarosan zene és nótaszó is felhangzott, és több mint százan kísérték utolsó útjára a telet szimbolizáló szalmabábut.
2020. február 23., 15:312020. február 23., 15:31
A vidám gyászmenet a Szent Miklós templomtól a Népművészeti Alkotóházig haladt, majd annak az udvarán zajlott a szokásos farsangbúcsúztató ceremónia. A Batthyány Ignác Középiskola diákjai által előadott színjátékban a házigazda szerepét játszó diák arra emelte a poharát, hogy legyen sok dolga a bábaasszonyoknak ebben az évben. A „vénlegény” pedig ígértet tett arra hogy pityókaszedés után egy héttel elveszi a választottját. Ő sem ellenkezett.
Fotó: Gergely Imre
Addig azonban még sok idő van, egyelőre a böjt következik, hiszen Konc király és Cibere vajda birkózásából ismét az utóbbi került ki győztesen. Azonban van minek örülni, jöhet a tavasz, hiszen a telet elégették. És már lehet készülni jövőre is: amint a gyergyószentmiklósi farsangtemetés hagyományát újjáélesztő Kissné Portik Irén néprajzkutató jelezte: 2021-ben immár 30. alkalommal kerül erre sor.
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Török Zoltán
Százötven motorkerékpár, nagyjából kétszáz résztvevővel gyülekezett Sepsiszentgyörgyön szombat délben, hogy a szezonkezdő találkozó alkalmával üzenjen az autósoknak: a biztonságos közlekedés érdekében figyelniük kell egymásra.
Egy Magyarsároson kigyúlt gázpalackhoz riasztották szombat délben a Maros megyei tűzoltóságot. Két bevetési jármű és egy rohammentő vonult a helyszínre.
Nagy sikernek örvend a május 1-jén megnyitott sepsiszentgyörgyi skatepark, a pályaelemeken való kísérletezés fokozza az adrenalint a kicsikben és nagyokban – feltételezhetően a szülőkben is, de hát ez a tér az extrém sportok aktuális és leendő híveié.
A holokauszt székelyudvarhelyi áldozataira emlékeztek elhurcolásuk nyolcvanadik évfordulóján.
Már zengtünk egy ódát múltkori eszmefuttatásunkban a flekkenről, főként annak gyökerei, eredeti elkészítési módja után kutakodva, most azt nézzük meg, hogy a múlt század első felében milyen szerepet töltött be a székelyföldi vendéglátásban.
Több száz motorkerékpáros részvételével szerveztek figyelemfelhívó motoros felvonulást péntek délután Csíkszéken. Jelen vagyunk az utakon, vigyázzunk egymásra – szólt a forgalom többi résztvevőjének az üzenet.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
Május 1-jén rajtolt, és vasárnapig tart az első Székelyföldi Alkotók Tábora, amelyhez a csíkszentsimoni gyermekotthon biztosít helyszínt. A cél két harangláb kifaragása, az egyik az anyaországba kerül, a másik helyben marad.
Első alkalommal rendeznek hagyományos, régi időket idéző nagyvásárt a Farkaslaka községhez tartozó Kalonda-tetőn május 11–12-én. A családbarát rendezvény célja összehozni az embereket, családokat, az árusokat és a vásárlókat.
Hosszú évek után végre elkezdődhet az orvosi lakás felújítása Vargyas községben. A polgármester április utolsó napján jelentette be a jó hírt: az építési engedélyt megkapták, a következőkben kivitelezőt keresnek.
szóljon hozzá!