„Ahol az utolsó ölelésben őszinte a vigasz, ott még: egy csepp emberség maradt” – énekelték a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola diákjai a közismert Kormorán-dalt, a 2010–2011-es tanév ballagó diákjainak tiszteletére. Csütörtökön délelőtt kilenctől négy nappali, valamint egy csökkentett látogatású osztály összesen 136 tanulója búcsúzott az életre felkészítő intézménytől.
2011. május 26., 12:162011. május 26., 12:16
2011. május 26., 13:572011. május 26., 13:57
Az iskola fiatalabb generációja igencsak kitett magáért, hiszen egy fiatal diákokból álló kórus dalolt az egybegyűlteknek gitár- és zongorakísérettel. Előbb Végh Jenő, az intézmény igazgatója mondta el díszbeszédét, majd Bartos Attila tanfelügyelő tolmácsolta Ferenc S. Alpár főtanfelügyelő szavait. Tordai Árpád megyei tanácsos, miután Borboly Csaba nevében sok sikert kívánt az érettségizőknek, pár szó erejéig politikai kampánybeszédet is tartott. Szász Jenő, az MPP elnöke William Blake szavait idézve kívánt sok sikert a ballagóknak, arra buzdítva őket, hogy sose feledjék el szülőföldjüket. A beszédek után a kórus ismét emelte az ünnepély hangulatát, majd a végzős diákok a hagyományokhoz híven átadták az értéket jelképező kulcsot a XI. osztály képviselőinek. Nóda Izabella és Dénes Kinga XI.-es diákok is búcsúztatták a végzősöket pár szó erejéig, majd Paniti Andrea és Józsa Levente a ballagók nevében beszédet mondtak, verset szavaltak az egybegyűlteknek.
„Az iskolába jó volt reggelente megérkezni. Mennyire fog hiányozni a közös tízórai, az osztálynaplótól való szorongás, a Kós-napok, számos áprilisi tréfa, a diákpolgármester-választás. Úgy lettünk barátok, hogy észre sem vettük. Köszönettel és hálával tartozunk szüleinknek, tanárainknak, nevelőinknek. Az osztálytalálkozókra a világ végéről is visszatérünk” – mondta el Józsa Levente. A beszédeket követően a végzősök virágokat adtak osztályfőnökeiknek, tanáraiknak, majd jutalomban részesültek az iskola éltanulói.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!