
Fotó: Veres Nándor
Játék, dalolás, öröm és nevetés töltötte be a héten a bencédi kultúrházat. Pénteken, a táborokat záró gálán láthatták a családtagok is, mennyi önfegyelemmel koncentrálnak a gyermekek egy-egy figurára, dallamra, szövegre, miközben önfeledten ropják.
2019. augusztus 30., 22:262019. augusztus 30., 22:26
Délelőttönként a második bibliatábor foglalkozásai zajlottak, délutánonként pedig a hetedik bencédi néptánctábor hívta egybe a helybéli gyermekeket, máshol lakó barátaikat, valamint az erre az alkalomra hazatérő unokákat, dédunokákat.
Fotó: Veres Nándor
Az idei vallástábor foglalkozásainak témája a bibliai hegyek voltak – honismereti kirándulásuk során feljutottak saját „hegyeikre” is, felfedezve szülőhelyük magaslatait. Látták többek között a Várbükköt, ahol régen vádmű állhatott, a mesés Firtost, a tragikus néveredetű Két asszony kútját.
Fotó: Veres Nándor
A megtanult énekeket, kötött imádságokat a táborzárón be is mutatták. Makkai-Ilkei Ildikó lelkésznő köszönetet mondott a helyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tagjainak, akik egész héten segítettek a foglalkozások lebonyolításában, ugyanakkor szülői, túravezetői és egyéb tematikai segítőjük is volt.
Fotó: Veres Nándor
A pénteki gálára megtelt a bencédi kultúrház: a szülők, testvérek mellett olyan idősek is elmentek, akik valamikor még járták ezeket a táncokat. A gyermekek oktatói az indulás óta Nemes Annamária és Józsa Levente, a talpalávalót ezúttal a Lelkes zenekar húzta. Taps volt mindannyiuk jutalma.
Fotó: Veres Nándor
A nagy sikerű gála után jóízűen falatoztak a rengeteg házi süteményből, amit a szülők, nagyszülők vittek számukra. A kultúrházi együttléten csak a zenének és táncnak vetetettek véget, együtt folytatták a játékot a falucska sportpályáján.
Jelentős drágításra készülnek a marosvásárhelyi taxisok, azt tervezik, hogy kilométerenként két lejjel emelik a fuvardíjat. Nincs könnyű dolguk, hiszen Marosvásárhelyen két riválisuk is van, akik változó, kedvezményes díjszabással szállítanak.
Az utolsó bruttó fizetés 65 százalékának megfelelő bírói nyugdíjat és a nyugdíjkorhatár 15–20 évig tartó fokozatos emelését tartja kívánatosnak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) lezárta egy Argeș megyei mulatós előadó ügyében folytatott vizsgálatát, és összesen 1,612 millió lej eltitkolt jövedelmet állapított meg. A román sajtó úgy tudja, a tegnap Olaszországban elfogott Dani Mocanuról van szó.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
Tovább emelkedtek az üzemanyagárak az országban, egyes benzinkutaknál – Székelyföldön is – a gázolaj ára már meghaladta a 8 lejt is literenként.
A kormány nem számol áfaemeléssel a 2026-os állami költségvetés összeállításakor – jelentette ki egy keddi szakmai rendezvényen a pénzügyminiszter.
Lakossági bejelentés nyomán keresett és talált megoldást a marosvásárhelyi városháza annak a családnak, akik három és egyéves gyerekekkel éjszakáztak a szabad ég alatt. Ideiglenesen az éjjeli menedékhelyen vannak, szociális bérlakást kapnak.
Az Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember meggyilkolásával vádolt három férfi közül kettőt kedden a Fehér megyei törvényszék súlyos gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, míg a harmadikra távollétében 30 év börtönbüntetést szabtak ki.
Az élőszavas mesélés fejleszti a gyereket, mert nem kap készen mindent, mint a tévében. Ha ő maga képzeli el a történetet, akkor a meséből saját élményt és értéket teremt. A marosvásárhelyi Stefánia óvoda idén is megszervezte mesemondó délelőttjét.
Meghalt a temesvári gyermekkórházban egy 17 éves lány. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
szóljon hozzá!