Hirdetés
Hirdetés

Egymásnak feszült a község első és második embere

A szavazás elmaradt Vargyason, az ülés vitába fulladt •  Fotó: Barabás Ákos

A szavazás elmaradt Vargyason, az ülés vitába fulladt

Fotó: Barabás Ákos

A vargyasi alpolgármester mandátumának visszavonására készült a hétfőre összehívott soron kívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésen a helyi polgármester. Az erdővidéki község vezetőjének kezdeményezése azonban meghiúsult, hiszen összesen nyolc képviselő jelezte, hogy tartózkodni fog a titkos szavazáson.

Fülöp-Székely Botond

2018. augusztus 27., 21:472018. augusztus 27., 21:47

Az alpolgármesterrel együtt összesen tizenegy önkormányzati képviselője van Vargyas községnek. A megválasztott polgármester független, három képviselő az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), szintén három a Magyar Polgári Párt (MPP), további öt pedig az RMDSZ színeiben nyert mandátumot.

Vádak tömkelege

Egyebek mellett hivatali mulasztással és összeférhetetlenséggel is megvádolta Sütő Levente Lehel polgármester Szőcs Dénes alpolgármestert a hétfői ülésen, amelyen az alpolgármester mandátumának visszavonása volt a cél.

A község vezetője szerint kollégája többször ittasan ment be dolgozni, ilyenkor pedig agresszívan viselkedett, gyakorlatilag három alkalommal is rátámadt a polgármesterre.

A véget nem érő vádak között az is szerepelt, hogy az alpolgármester nem végezte el a zöldövezetek karbantartásával és a település tisztán tartásával kapcsolatos feladatait, illetve nem a törvény által előírt módon vette ki pihenőszabadságát. Szintén felrótta neki, hogy miatta nem volt használható a tűzoltóautó egy helyi tűzesetnél. Mivel Szőcsnek a felesége is a hivatalban dolgozik könyvelőként, ezért összeférhetetlenség helyzete áll fenn – hangsúlyozta a polgármester.

Sütő Levente Lehel polgármester (középen) komoly vádakat fogalmazott meg az alpolgármester felé •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Sütő Levente Lehel polgármester (középen) komoly vádakat fogalmazott meg az alpolgármester felé

Fotó: Barabás Ákos

Sütő ugyanakkor kijelentette, hogy Szőcs egyenesen szabotálni próbálja a hivatal munkáját, hiszen a különböző szerződéseket és dokumentumokat sem hajlandó aláírni, pedig az az ő hatásköre volna.

Elutasította a vádakat

Szőcs Dénes határozottan elutasította az őt ért vádakat, sőt rágalmaknak nevezte azokat. Mint mondta, bírósági úton támadta meg azt a határozatot, amelyben ráruházták a különböző szerződések és dokumentumok aláírásával kapcsolatos feladatkört, mivel szerinte ez a mindenkori polgármester feladata. Azt is

cáfolta, hogy bármikor ittasan ment volna munkába, vagy rátámadt volna Sütő Levente Lehelre.

Szőcs Dénes alpolgármester cáfolta az ellene felhozott vádakat •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Szőcs Dénes alpolgármester cáfolta az ellene felhozott vádakat

Fotó: Barabás Ákos

Arra kérte a polgármestert, hogy mutasson bizonyítékot az utóbbi vádakra, hiszen ha szolgálati idejében szeszes italt fogyasztott, akkor őt fel lehet jelenteni, és annak nyoma kell legyen a rendőrségen, a legutóbb történt állítólagos támadás helyszínén pedig kamerák vannak, és a felvételeket vissza lehet nézni. Ezen bizonyítékok ismertetése azonban elmaradt. A polgármester erre csak annyit válaszolt, hogy a rendőrségen kell lenniük a felvételeknek.

Hirdetés

Szőcs Dénes hosszas beszéde után rámutatott, szerinte maga a polgármester lehetetleníti el a hivatali munkát. Egyebek mellett azt is felrótta a községvezetőnek, hogy munkaidejében is alig látni a hivatalban, a közösségi rendezvények jelentős hányadán nem vesz részt, ráadásul magáncélra használja szolgálati autóját. Sütő utóbbit tagadta, és hangsúlyozta, hogy nem kötelessége folyamatosan a hivatalban tartózkodni, ő ugyanis terepen is dolgozik. Ha netán külföldön tartózkodik, akkor is a település érdekeit képviseli, és a különböző tárgyalásokkal Vargyas fejlődését igyekszik elősegíteni.

Meghiúsult szavazás

Az EMNP és az RMDSZ képviselői határozottan leszögezték, hogy tartózkodni fognak az alpolgármester leváltását célzó titkos szavazáson, így a voksolás is elmaradt, hiszen kétharmados többségre lett volna szükség Szőcs mandátumának visszavonásához. Egy polgári pártos színekben megválasztott tanácsos szerint

a mostanihoz hasonló viták miatt nem jut idő arra, amiért ténylegesen megválasztották a tanácsosokat, vagyis a község fejlesztésére.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Szerinte egyébként több hivatali alkalmazottat is el kellene bocsátani, valamint a cikkünkben említett vezetőket is el kellene távolítani ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak. Ezután vitába fulladt az ülés, amit be is rekesztettek. Sütő Levente Lehel lapunknak azt nyilatkozta, hogy neki független polgármesterként egyetlen célja, hogy „felvirágoztassa Vargyast”, ám a pártok közti folyamatos viták és a személyeskedések ezt ellehetetlenítik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Pepco és Tedi konkurenciának számító dán vegyesbolt-lánc lép be a romániai piacra

Belép a román piacra a dán vegyesbolt-lánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.

Pepco és Tedi konkurenciának számító dán vegyesbolt-lánc lép be a romániai piacra
2026. október 13., kedd

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek

Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek
2026. október 13., kedd

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között

Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között
2026. október 13., kedd

Az üzemanyag és a lakbérek drágultak a legnagyobb mértékben tavaly ilyenkorhoz képest

A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább.

Az üzemanyag és a lakbérek drágultak a legnagyobb mértékben tavaly ilyenkorhoz képest
2026. október 13., kedd

Fényes nappal kóricált a róka Csíkszereda utcáin

Rókát fotózott le a Civil Csíkszereda Facebook-csoport egyik felhasználója kedden délelőtt Csíkszeredában, a Mihail Sadoveanu utcában.

Fényes nappal kóricált a róka Csíkszereda utcáin
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kitart a megszokottnál hidegebb idő, a hegyekben havazhat is

Megerősödő szélre, mérsékelt mennyiségű esőre, a hegyvidéken pedig havas esőre és havazásra figyelmeztető előrejelzést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kitart a megszokottnál hidegebb idő, a hegyekben havazhat is
2026. október 13., kedd

Szeptemberben ismét növekedésnek indult az infláció

Szeptemberben 6,61 százalékra gyorsult az infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Szeptemberben ismét növekedésnek indult az infláció
2026. október 13., kedd

Victor Pontáék is királycsinálók lehetnek? – az ő szavazataikon nem fog múlni, hogy Luca Niculescu miniszterelnök legyen

Az Egységben Romániáért (UPR) parlamenti frakció kész részt venni a Luca Niculescu kormányában, de nem köti miniszteri tisztségekhez a támogatását – jelentette ki hétfőn Victor Ponta képviselő.

Victor Pontáék is királycsinálók lehetnek? – az ő szavazataikon nem fog múlni, hogy Luca Niculescu miniszterelnök legyen
Hirdetés