Bocsánatkérést vár az MPP-től a polgármester

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Felhívással fordult pénteken a Magyar Polgári Párt városi tanácsbeli frakciójához Antal Árpád (képünkön), Sepsiszentgyörgy polgármestere, amelyben arra kéri az alakulat képviselőit, hogy hagyjanak fel az eddigi fékező akcióikkal, ami a város fejlesztését illeti. Antal egyben egyezségek lehetőségét is felajánlotta.

2010. január 25., 12:442010. január 25., 12:44

2010. április 08., 20:102010. április 08., 20:10

•  Fotó: Nagy D. István Galéria

Fotó: Nagy D. István

A polgármester a 2010-es költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások margójára fogalmazta meg a polgári alakulat felé a kérését. Elmondása szerint a büdzsé ügyében minden, a városi tanácsban képviselt politikai tömörüléssel tárgyalásokat kezdeményez, viszont az MPP esetében a találkozónak jelentősebb tétje van. Antal ugyanis szeretné, ha ezen találkozó során sikerülne egyfajta konszenzust is kialakítani, amely révén a polgári alakulat tanácstagjai felhagynának eddigi akadályozó, fékező akcióikkal, egyfajta sztrájkkal, amelyek következtében a város komoly finanszírozásoktól is eleshet.

A polgármester ugyanakkor egy feltételhez is kötötte a viszony normalizálását, éspedig, hogy a polgári alakulat kérjen bocsánatot az immár bizonyítottan a tavalyi év második felében elhangzott, a városközpont felújításával kapcsolatos alaptalan vádakért. Ennek fejében Antal hajlandó újrakezdeni az együttműködést, amely kiterjedhet akár az alpolgármesteri szék újboli felajánlásáig az MPP részére. A polgármester azt is elismerte, hogy ő is hibázhatott, amikor vélhetőleg nem volt elég tárgyalókész. Viszont a város fejlődésének érdekében most kész a tárgyalásra és az együttműködésre.

•  Fotó: Nagy D. István Galéria

Fotó: Nagy D. István

Ami a polgári alakulatot illeti, Bálint József (fotó balra),a párt sepsiszetgyörgyi elnöke úgy értékelte, nincs miért bocsánatot kérniük, mivel semmi olyan vádat nem fogalmaztak meg, amely a vizsgálat során megdölt volna. Bálint meglátásában alakulata nem állította, hogy a polgármester ellopta volna a pénzt, mindössze a munkálatokkal kapcsolatos rendellenességekre hívták fel a figyelmet a december 23-án bemutatott vizsgálati jelentésben.

A keddi, január 18-ai halasztással kapcsolatban a volt alpolgármester a bizalmatlansággal magyarázta a döntést, egy évvel ezelőtt rábólintottak volna a tervezetre, viszont a mostani helyzetben ez nem lehetséges. Az együttműködést egyébbként Antal Árpád rúgta fel – tette hozzá Bálint. Az alpolgármesteri minőséget illetően, az elnök röviden nyilatkozott, kijelentve: nincs miről egyeztetniük, jelenleg ez a bíróságtól függ, január 28-án lesz ugyanis a tárgyalás. Az ítélőszék feladata most határozni, hogy jogszerű volt, vagy sem a leváltás – tette hozzá.

A történtek előzménye,

hogy az MPP frakció tagjai a január 18-ára, keddre összehívott tanácsülésen az integrált városfejlesztési terv egyik pontja ellen kifogásokat emeltek, új ötlettel rukkolva elő, amely végül halasztásba torkollott. A döntéshozás így elmaradt, és ha az erre vonatkozó pályázat elbírálásáig nem születik meg a határozat, a város eleshet a támogatástól. A testület tagjai egyébbként a hónap végén összehívandó rendes ülésig halasztották a döntéshozatalt.

A kérdéses határozat – amelynek két elődjét, az ugyanazon pályázattal kapcsolatosakat már jóváhagyta a testület – egyébbként egy ingatlancsere beindítására vonatkozik. Ennek értelmében a Gróf Mikó Imre utcai Bene-ház, amely jelenleg a vérközpontnak ad otthont, átkerülne a város tulajdonába, és ezért cserébe az önkormányzat a közszállítási vállalat mögötti ovóda és bölcsőde épületét adná. Erről már kományhatározat-tervezet is született, ellátva az összes szaktárca jóváhagyásával, viszont az előző ügyviteli kormánynak nem volt joga azt hatályba helyezni. Most erre lehetőség lenne, tekintve, hogy teljes jogkörű a kormány, viszont ehhez a helyi önkormányzat szintjén is egyetértésnek kell lennie.

Az MPP egyébként egy másik ingatlant javasolt, úgy értékelve, hogy az ovóda és bölcsőde elköltöztetése a szülők ellenállását váltaná ki. Bár Sztakics Éva alpolgármester ezt cáfolta, kijelentve: a szülők beleegyeztek a költöztetésbe, a testület végül mégiscsak a halasztás mellett döntött, hogy a tanácstagoknak idejük legyen megvizsgálni és értékelni az MPP által javasoltakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?

Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek

Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek
2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
2026. július 23., csütörtök

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés