Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Kovászna megyében 1685 nyolcadikos diák vett részt a február 5–7. között szervezett próba-képességvizsgán, 169-en hiányoztak. A jegyek ismeretében az szűrhető le, hogy románból és matematikából gyengébben, magyarból jobban teljesítettek, mint tavaly ilyenkor.
2024. február 24., 19:002024. február 24., 19:00
Idén a dolgozatokat országszerte a digitális platform segítségével javították, Kovászna megyében összesen 237 tanár közreműködésével: 89-en közülük a diákok románnyelv-ismereteit mérték fel, 86-on a matematikát és 66-on a magyart. A romántanárok 7101 dolgozatot néztek át (más megyei diákokét is), egy főre tehát majdnem 80 dolgozat jutott, a matematikatanárok 4956-ot, tehát mindegyikük 60-at, a magyar nyelv- és irodalomtanárok pedig összesen 3415 dolgozatot javítottak, fejenként tehát 52-t, ami összesen 15 475 felmérést jelent.
– tudtuk meg a Kovászna megyei tanfelügyelőség közleményéből.
A tantárgyankénti eredményeket nézve románból 46 százalékos az 5-ös feletti eredmények aránya, magyarból közel 85 százalékos (azaz 5 százalékos javulás észlelhető 2023-hoz képest), míg matematikából a diákok alig több mint harmada (35,18 százalék) írt átmenő jeggyel értékelt dolgozatot.
Látható, utóbbi tantárgyból nagyot csökkent a tavaly ilyenkor jegyzett 51 százalékos arány. Végeredményben
Az eredmények nem nyilvánosak, azt csak a tanárokkal, az érintett diákokkal és érdekelt szülőkkel közlik, a naplóba is csak az utóbbiak kérésére írják be a jegyeket.
A feljegyzések szerint 1579. július 25-én a Csíkban hullott kőeső „házakot, istállókat törött le, lovat, disznót, barmot ölt meg…, és az tavaszi vetést mind elveré”.
Eseménydús hetet zárhat Kézdivásárhely, amelynek terei ezreket láttak vendégül a hétvégén. A szombat esti pörgés vasárnap is folyatódik: helyi zenészek ismerős dalokkal, magyarországi előadók slágerekkel búcsúztatják a hat napja tartó mulatságot.
Az élet fontosságát hangsúlyozták a gyergyószentmiklósi FeltöltŐ keresztény zenefesztivál idei résztvevői. Az esti koncerteken több ezren vettek részt, ugyanakkor a tematikus előadásokon is rendre megteltek a helyek.
Végzetes szekérbalesetet szenvedett szombaton reggel egy újtusnádi idős férfi egy erdős területen. A helyszínre érkező hegyimentők már nem tudtak segíteni rajta.
A Marosvásárhelyi Napok 27. kiadása keretében minden este népszerű magyar és román énekesek és együttesek lépnek közönség elé.
Lakóházakba tört be a víz szombaton este a környéken tombolt felhőszakadás után. Egy személy a mentők ellátására szorult.
Mozgalmasan zajlott a szombat a kézdivásárhelyi városnapokon: a délelőtti gasztronómiai rendezvényen ízletes ételek, a vásártéren utcazenészek vonzották a látogatókat. Este fokozódik a hangulat, a Kalapács fogja „felrobbantani” a színpadot.
Nem hiába kapta a Megmozdít mottót az idei Udvarhely Napok: a rendezvény alkalmával valóban megmozdult a város apraja-nagyja. Fotókon mutatjuk az első két nap néhány eseményét.
Új sportkomplexummal gazdagodott Sepsiszentgyörgy egyik „leszakadtnak” tartott városrésze, a Csíki-negyed ezáltal is nagyot lépett előre a felzárkózásban. A szombati megnyitó könnyed hangulatban zajlott.
Személyi és szervezeti változások következnek augusztus 1-jétől a gyulafehérvári főegyházmegyében. Számos plébánia új lelkészt vagy segédlelkészt kap, de Kolozsváron egy új román anyanyelvű katolikus plébánia is létrejön.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)