
60 ezer euróval támogatják a legjobb elképzelések megvalósítását
Fotó: László Ildikó
Cégalapításra készülő egyetemisták, mesteriző diákok és doktoranduszok vehetnek részt a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC) népszerűsített üzleti tervek versenyén. A legjobb elképzelések 60 ezer euró értékben kapnak támogatást újdonsült vállalatuk létrehozására.
2022. január 21., 14:472022. január 21., 14:47
A bukaresti Resources, Development & Ideas és partnere a sepsiszentgyörgyi Pro Wood klaszter pályázott sikeresen az Európai Uniónál az üzleti tervek versenyének megszervezése érdekében, amely során – legalább másodéves – egyetemista, mesteriző, illetve doktorandusz hallgatók cégalapítását támogatják – derült ki pénteken a HBC-ben tartott sajtótájékoztatón.
Elhangzott, a projekt részeként negyvenórás képzést is tartanak a jelentkezőknek, majd ezután a legjobb 22 üzleti terv megvalósítását segítik, egyenként 60 ezer eurót biztosítva, amit nem kell visszatéríteni sem.
– magyarázta Kádár Rezső, a projekt menedzsere.
Fotó: László Ildikó
Kádár kifejtette, az ország teljes területéről várják a jelentkezőket, ám a lényeg, hogy a cégalapítás a középrégióban kell megtörténjen (Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Szeben vagy Fehér megyében). Az is fontos, hogy a jelentkezők korábban nem vehettek részt ingyenes, támogatott forrásokból megvalósított vállalkozói kurzuson.
A támogatást nyerő és megalakuló vállalkozásoknál legalább három személyt kell alkalmazni, minimum 27 hónapig. Tizenkét havi fizetést el lehet számolni a projekt részeként, a többit önerőből kell előteremtse a vállalkozó.
viszont Kádár Rezső megjegyezte, hogy jó volna, ha ez mielőbb megtörténne. Bővebb információkat a projektről a Student Startup 60k nevű Facebook-oldalon lehet találni, ugyanakkor a proiect140249@gmail.com e-mail címen is lehet érdeklődni.
Fotó: László Ildikó
Berkeczi Zsolt, a HBC kommunikációs munkatársa elmondta, szeretnék, ha minél több helybéli jelentkezne a megmérettetésre, amelynek gazdaságfejlesztő hatása van. Intézményük egyébként nem hivatalos partnere a projektnek, de támogatják azt: így például helyet is biztosítanak az említett kurzusok lebonyolításához. A sajtóeseményen jelen volt Bíró Barna Botond is, aki a HBC vezető tanácsának elnöki tisztségét tölti be. Ő is arra bátorította a jogosultakat, hogy használják ki a felkínált lehetőséget.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.
Bűnügyi eljárást indított a Maros megyei rendőrség hivatali gondatlanság gyanújával, hogy kivizsgálják a dicsőszentmártoni városi kórház pszichiátriai osztályán biztosított ellátást.
A Brassó Megyei Törvényszék további 60 nappal meghosszabbította a Hargita Megye Tanácsa felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, valamint Kurkó András megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője ellen elrendelt hatósági felügyeletet.
szóljon hozzá!