
Demenciában szenvedőknek nyújt otthont a Caritas új létesítménye
Fotó: Gecse Noémi
Már csak engedélyeztetésre vár a Gyulafehérvári Caritas, hogy hivatalosan megnyithassa a Csíksomlyón felépített védett otthont, ahol elsősorban demenciában szenvedő, illetve Alzheimer-kórral küszködő időseket láthatnak el. Az egyedülállónak számító létesítményt német magántámogatásból építették fel.
2018. szeptember 18., 10:382018. szeptember 18., 10:38
Hiánypótló létesítményt építtetett fel a Gyulafehérvári Caritas a csíksomlyói Jakab Antal Ház közelében, hogy kiszolgálják azokat az időseket, akik demenciában, Alzheimer-kórban szenvednek, és már nem tudnak magukról gondoskodni. Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának vezetője érdeklődésünkre elmondta,
amely már közel áll a megvalósuláshoz, hiszen az épületnek csak a külső festése van még hátra. Ugyanakkor folyamatban van már az ingatlan telekkönyvbe való beíratása is, ezután következhet az engedélyeztetési eljárás az illetékes hatóságoknál.
Az egyszintes épületben hét szobát alakítottak ki, két-két ággyal, így 14 személyt tudnak benne ellátni, továbbá egy közös konyha is helyet kapott az ingatlanban. Péter Györgytől megtudtuk, a bennfekvő otthonnak hét alkalmazottja lesz, egy orvos és hat ápoló, ugyanakkor az otthongondozói rendszerben dolgozó szakápoló kollégáik is besegítenek majd. A létesítményt ugyanakkor a közelben lévő Jakab Antal Ház konyhája és mosodája szolgálja majd ki. Az ellátottaknak napi 105 lejbe kerül a szolgáltatás, ez az összeg Péter György szerint mindössze a fenntartási költségeket fedezi.
Csíkszeredában ilyen jellegű intézmény nem működött eddig, ez egyedülálló kezdeményezés a környéken. Hasonló otthonokat Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson működtet még a Caritas.
Fotó: Gecse Noémi
– jegyezte meg György Péter. Éppen ezért bővíteni szeretnék ezt a szolgáltatásukat, így otthongondozói központot, illetve egy nappali foglalkoztatót szeretnének létrehozni, a védett otthon közvetlen szomszédságában lévő épület átalakításával. Ezt a beruházást európai uniós pályázat révén valósítanák meg. A nappali foglalkoztató a védett otthon kezeltjei mellett, még további 10-14 személyt tudna majd fogadni, akikről napközben gondoskodnának, és estére hazakerülnének a családjukhoz.
Györffy Éva infektológus és belgyógyász szakorvos fogja majd felügyelni a védett otthon ellátottjait. A doktornő érdeklődésünkre elmondta, Magyarországról költözött vissza Csíkszeredába, és közel másfél évig dolgozott a megyei sürgősségi kórház csíksomlyói fertőző osztályán, azonban a bürokrácia miatt, amely jelentősen nehezítette munkáját, és mivel úgy érezte, már nem tudja elviselni, ahogyan az állami egészségügyi rendszer működik, ezért kilépett a kórházból. Mivel továbbra is a szakmájában és emberekkel akart foglalkozni, így élt a Gyulafehérvári Caritas nyújtotta lehetőséggel, hogy orvosilag és emberileg is segíthessen az időseken.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Mínusz fokokat mértek május elseje hajnalán több székelyföldi településen, Csíkszeredában és Gyergyó térségében ismét erős lehűlés volt.
A 2., 4. és 6. osztályosok országos felmérőit május 12. és 28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
1 hozzászólás