
Illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Verekedés tört ki a hétvégén egy csíkszeredai kocsmában, ahol egy 45 éves férfi elesett és beverte a fejét, fiatalabb támadója azonban egy szemtanú szerint tovább ütlegelte. Az erőszakos cselekedetet többen is segítségnyújtás nélkül nézték végig, a pszichológus szerint ez a felelősség megoszlásával magyarázható.
2017. június 27., 11:022017. június 27., 11:02
2017. június 27., 11:122017. június 27., 11:12
Erőszakba torkollt egy vita szombat este Csíkszeredában: két férfi a Testvériség sugárút egyik kocsmájában italozott együtt, majd ismeretlen ok miatt tettlegességig fajuló vitába keveredtek.
– ezzel a panasszal kereste meg szerkesztőségünket egy csíkszeredai férfi, aki az említett kocsma melletti tömbházban lakik.
„A hatalmas ricsajra lettem figyelmes, és amikor kinéztem az ablakon, azt láttam, hogy ránézésre egy negyven év körüli férfi eszméletlenül fekszik a földön, egy fiatalabb férfi pedig rajta ül, és üti. Gyorsan szóltam édesapámnak, hogy menjünk le, mert baj van. Leszaladtunk, de akkorra már körülbelül 50 személy állt a verekedők körül, és nézték, hogy mi történik, de senki nem tett semmit.
Utána mentünk, és a parkolóban kergetőztünk, majd sikerült elkapnunk, és visszavittük az incidens helyszínére. A tettes végig fenyegetőzött és többször megpróbált elmenekülni, de valahogy hátrafogtuk a kezeit, leszorítottuk a földre, majd 19:43-kor hívtam a 112-es egységes segélyhívószámot.
Ebből az esetből kellene tanuljanak, hogy ne legyenek ennyire passzívak, mert hasonló bárkivel bármikor megtörténhet. Ez a közös érdekünk, hiszen itt lakunk egy városban, és ha mi nem védjük meg egymást, mástól sem várhatjuk, hogy kiálljon mellettünk. Az ilyen eseteknél kellene meglátszódjon a hazafiasság, nem ott, hogy kitesszük a székely zászlót az ablakba” – adott hangot véleményének a felháborodott csíkszeredai férfi.
A bántalmazott férfi sérülései nem súlyosak – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Mint mondta, a dulakodás közben a 45 éves sértett elesett, és beverte a fejét a járdába. Kisebb sérüléseket szenvedett, de a törvényszéki orvos megállapította, hogy nem volt életveszélyben, ezért csak megfigyelésre utalták be a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba, ahonnan hétfőn távozhatott.
Ha súlyosabb esetről, esetleg gyilkossági kísérletről lenne szó, feljelentés nélkül is eljárhatnának az ügyben, a jelenlegi eset azonban az ütlegelés és egyéb erőszakos cselekedetek kategóriájába tartozik, ezért a feljelentés hiányában nem tudnak fellépni. A szóvivő hozzátette, mindkét férfi alkohol befolyása alatt állt.
Több oka is van annak, hogy az erőszakos bűncselekmények szemtanúi nem avatkoznak közbe, nem sietnek a sértettek segítségére – mutatott rá kérésünkre Borota Gábor pszichológus. „Történt Amerikában egy súlyos eset, amely után komolyabban kutatni kezdték ezt a témát. Egy nőt megerőszakoltak az utcán, és ezt a környező tömbházlakásokból többen végignézték, de senki sem csinált semmit. A tettes otthagyta a nőt, majd pár perc múlva visszament, és halálra késelte. Ekkor hívta valaki a rendőrséget, akik két perc alatt a helyszínre értek, ami azt jelenti, hogy ha időben hívják őket, már a nemi erőszakot is meg tudták volna akadályozni. Amikor megkérdezték az érintetteket, hogy miért nem tettek semmit, azt válaszolták, hogy mindenki azt gondolta, majd a szomszéd telefonál. Ez az eset sok szociálpszichológiai kutatást indított el, amelyek eredményei azt mutatják, hogy
Ilyen helyzetben pedig azt gondolják, hogy ez az érintettek dolga, és nem szólnak bele. A másik pedig az, hogy rengeteg erőszakos dolgot látunk, gondoljunk csak a filmekre, játékokra. Hozzá vagyunk szokva az erőszak látványához, és ahhoz, hogy ezt nézni kell, mert szórakoztató. Ezért van, hogy az emberek megállnak, és nézik, mert élőben szórakozhatnak, az erőszak ugyanis nagyon nehezen lépi át az ingerküszöbünket.
– magyarázta az okokat a szakember.
A pszichológus ugyanakkor javaslatokat is megfogalmazott azokra az esetekre, ha valaki erőszakos bűncselekmény áldozata lesz.
A szemtanúk pedig, ha úgy nem tudnak beavatkozni, hogy ők maguk ne kerüljenek veszélybe, a legtöbb, amit tehetnek az, hogy hívják a rendőrséget.
– hangsúlyozta Borota.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!