
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Csupán négy koronavírus-fertőzéses esetet igazoltak az elmúlt 24 órában Hargita megyében. Az elmúlt napokban stabilizálódott az új megbetegedések száma.
2020. augusztus 25., 13:322020. augusztus 25., 13:32
Míg múlt pénteken három, addig szombaton és vasárnap öt-öt, hétfőn pedig két új koronavírus-fertőzéses esetet igazoltak a megyében. A keddi négy fertőzéssel 668-ra nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított megbetegedések száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből.
A gyógyultak száma 590-re nőtt – ez öttel több hétfőhöz képest. Az elmúlt 24 órában egy, a fertőzéssel összefüggésbe hozható haláleset történt Hargita megyében a kormányhivatal közleménye szerint.
A csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és maroshévízi kórházakban 46 fertőzöttet kezelnek vagy tartanak megfigyelés alatt. A megyében 9 személy tartózkodik otthoni elkülönítésben, 106-an pedig házi karanténban vannak.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében négy személy esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.