Két alkalommal is lopott egy nap alatt egy Kovászna megyei nő, két különböző kereskedelmi egységből tulajdonítva el szeszes italt és kávét.
2010. május 18., 11:352010. május 18., 11:35
2010. május 18., 11:582010. május 18., 11:58
Mivel szabadlábon védekezhet a vádak ellen, a rendőrök elengedték, de nem sokkal ezután újabb hívás érkezett az őrsre. Ekkor egy szintén sepsiszentgyörgyi szupermarketből hívták a rendőröket, hogy tetten értek egy nőt aki két üveg szeszes italt próbált kilopni az üzletből. A helyszínre érkező biztonságiak felismerték a tolvajban azt a nőt, akit nem sokkal korábban engedtek el egy másik helyszínről. Az ezúttal keletkezett 96 lejes kárt részben visszatérítették az üzletláncnak, a rendőrség folytatja a kivizsgálást, T. Erikát pedig két rendbeli, szándékos lopással vádolják.
A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.
Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.
A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.
Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.
Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.
Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.
Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.
Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.
Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.