
Fotó: Barabás Orsolya
Hatodik alkalommal indították négy héttel ezelőtt útjára az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért elnevezésű adománygyűjtő akciót Gyergyószentmiklóson. Szombaton délután a kezdeményezés záróünnepségén a szervezők a számadás és a hála szavait fogalmazták meg. Idén 260 nehéz sorsú család számára tették szebbé az ünnepet a jóérzésű emberek.
2019. december 21., 22:072019. december 21., 22:07
„Az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért kezdeményezés során úgy leszünk többek, hogy lemondunk valamiről. Meggyőződésem, hogy bármit vetünk, azt fogjuk aratni. Ez a közösség ilyenkor elveti a jótett magját, kifejezve, hogy egymásért élünk” – hangsúlyozta Nagy Zoltán polgármester a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikarának ünnepi énekét követően.
A tartós élelmiszergyűjtő akció idei fővédnöke Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános a hála jelentőségét emelte ki. „A hálás ember megtanulja felismerni a jót, amit mások tesznek vele. A hála az egyik módja a kapott szeretet visszaadásának. Ennek egy magasabb szintje, amikor a sikertelenségért, a negatív dolgokért mondunk hálát, mert ezek tanítanak, formálnak. Én mindenkit arra bíztatok, hogy vezessen hálanaplót, amibe minden este feljegyez 2–3 dolgot, amiért hálás.”
260 rászoruló család kap élelmiszercsomagot
Fotó: Barabás Orsolya
A Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusának előadása után a program megálmodója és főszervezője, Gereőffy Imola, a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságának vezetője többek között a negyven partnernek mondott köszönetet, hiszen ezúttal is az önkormányzat, az egyházak, a civil szervezetek, vállalkozások fogtak össze annak érdekében, hogy a sok kicsiből, amit szeretettel adtak az emberek, nagy legyen.
– mondta. Idén a gyűjtés első három hetében közel négy tonna élelmiszer gyűlt, amiből 260 családnak tudtak csomagot összeállítani, emellett egy vállalkozás 5000 lej értékű vásárlási utalványát is szétosztották a rászorulók között. A negyedik héten is sokan adakoztak, ennek összesítését követően, hétfőn szállítják el az élelmiszert a szeretetkonyhának, ahol szintén nélkülöző, nehéz sorsú emberek étkeznek.
A Step Dance Sportklub és a helyi kórusok produkciója tette ünnepélyesebbé a program záróeseményét
Fotó: Barabás Orsolya
A Step Dance Sportklub produkcióját követően Nagy Zoltán polgármester és Gereőffy Imola szociális igazgató közösen adta át az okleveleket és az Ápoló és Gondozóközpont lakói által készített meglepetéseket a programban résztvevő partnereknek.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!