
Start-Up Nation pályázati eligazító Székelyudvarhelyen, az UIET-nél. Sokakat érdekelt
Fotó: UIET
Május végén, június elején kezdődhetnek a feliratkozások a Start-Up Nation Románia programra – írja az Agerpres hírügynökség Ilan Lauferre, az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium államtitkárára hivatkozva. A szerdai sajtótájékoztatón Laufer azt is elmondta, hogy a pályázóknak 30 nap áll majd rendelkezésükre regisztrálni, és a támogatásokat nem az iratkozási sorrend, hanem az elért pontszám alapján ítélik oda.
2017. május 03., 22:482017. május 03., 22:48
2017. május 03., 22:572017. május 03., 22:57
„Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy minél hamarabb elindíthassuk a programot. A feliratkozási időszak harminc nap lesz, tehát nem kell majd sietniük reggel tíz órakor beiratkozni, amikor elindul a pályázat, mert ez nem olyan program. Nem a feliratkozási sorrendet vesszük figyelembe, hanem pontrendszer szerint bíráljuk el a pályázatokat” – magyarázta Laufer egy vállalkozói konferencián.
Az államtitkár szerint a Start-Up Nation programnak 380 millió eurós költségvetése van 2017-re, és négy évig hirdetik meg ezt a pályázatot.
Évente tízezer új vállalkozás létrehozását szeretnék elérni, és egy pályázat legtöbb 200 ezer lejes támogatásban részesülhet. Az államtitkár a pályázati feltételek részleteiről is beszámolt:
és ezt két évig fenntartani, a megpályázott és megvásárolt felszereléseket pedig legkevesebb három évig kell megtartaniuk.
A kezdeményezés célja egy új, az egységes piac követelményeinek megfelelő üzletember-nemzedék kialakítása, a gazdaság fellendítése, a munkahelyek számának növelése és a fogyasztás serkentése.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!