
Fotó: Veres Nándor
Pereskedésre készül a székelyudvarhelyi tanács. A Magyar Polgári Párt és a Zöld Párt önkormányzati képviselői a város egyetlen bölcsődéjének épületéért harcolnak. Szerintük a Villanytelep utcai ingatlan jogtalanul került egy vállalkozó tulajdonába. Az okiratok azt bizonyítják, hogy az épület átírása érdekes módon zajlott, 1993-ban az ipari minisztérium elfogadta tulajdonosként a Roseal Rt.-t.
2012. január 10., 18:252012. január 10., 18:25
2012. január 10., 18:352012. január 10., 18:35
Egyelőre nem kell költözniük
Vissza akarják szerezni a székelyudvarhelyi bölcsőde épületét, amely 1993-ban magántulajdonba került. A Villanytelep utca 17. szám alatti ingatlant 1975-ben építette a város. Tizenkét évvel később az akkori I.M.P.F. (Intreprinderea de Matrițe si Prelucrarea Fontei), későbbi Matrița gyár gondozásába adták a bölcsődét. A rendszerváltás előtt úgy oldották meg az iskolák, óvodák és ebben az esetben a bölcsőde fenntartását, ellátását, hogy egy ilyen nagyvállalat felelősségére bízták.
Miután véget ért a kommunizmus, privatizálni kezdték a nagyvállalatokat. Ez történt az I.M.P.F.-fel is, Matrița Rt. lett belőle, melyből aztán kivált még két vállalat, egyik épp az a Roseal Rt., melynek tulajdonába került a városi bölcsőde épülete.
Különös ügy
A rendszerváltás előtt a Villanytelep utcai bölcsőde mellé egy napközit is építettek. Mielőtt az I.M.P.F. ezeket az épületeket gondozásába vette volna, a kémiai minisztérium tulajdonaként szerepeltek a nyilvántartásban. 1991-ben a kabinet kolozsvári kirendeltsége készített egy szakértői vizsgálatot és végrehajtást, melynek eredményeként kifejtették, hogy a bölcsőde a továbbiakban a városi kórház vagyonában fog szerepelni, a napközit pedig a tanfelügyelőség veszi át. Annak nem tudni a pontos körülményeit, hogy miként került a bölcsőde a Roseal Rt. tulajdonába, de 1992 márciusában a Villanytelep utcai kisgyerekmegőrző épületét a Matrița Rt. átadta a gyárból kiváló vállalatnak.
Visszaperelhetik a bölcsőde épületét
Egy kiegészítő aktával aztán átadta a telket is. Ezt követően, 1992. október 23-án Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala éppen arról állított ki bizonylatot, hogy a szóban forgó terület a város tulajdonát képezi. Mindezek ellenére 1993 őszén az ipari minisztérium mégis kiállított egy bizonylatot, miszerint a bölcsőde a Roseal tulajdonát képezi – derítettük ki mindezt a privatizációs dossziéból, melyet a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal adott ki.
Mások visszaadták
A rendszerváltás előtt nem csak a Villanytelep utcai napközi és bölcsőde működött egy vállalat segítségével. Ráadásul az óvodát maga a Matrița gyár is visszaadta az államnak – ezt legutóbb Gergely László, a gyár jelenlegi vezérigazgatója is elmondta, egyedül a Roseal nem kívánta ezt a lépést megtenni a bölcsődével. De például a cérnagyári napközi esete még jobban becsülhető, ugyanis annak idején a vállalat saját pénzéből építette fel az ingatlant, de a privatizálás után az új tulajdonos mégis a városnak adta.
Nem közügy?
Borbáth István, a Roseal Rt. igazgatója nem kívánt nyilatkozni a bölcsőde ügyében. Telefonon kerestük meg a vállalatvezetőt, azonban miután afelől érdeklődött, hogy honnan van meg a telefonszáma, tegező módban közölte velünk, hogy zavarjuk, és visszautasított. „Ha nem közügy, és én nem vagyok közszereplő, akkor úgy veszem, hogy zavarsz. Ha akarjátok, vegyétek ki az újságból, amit az a közösség írt, és akkor megtudjátok az egészet. Ott van az archívumotokban. Engem hagyjatok békén” – fogalmazott Borbáth István.
Hogyan tovább?
2011. január 1-jétől 2011. december 31-éig a polgármesteri hivatal bérleti szerződést kötött a vállalkozóval, és a város havonta 14.400 lejes használati díjat fizetett a Roseal Rt.-nek. Bunta Levente polgármester megoldást keresett, hogy ne maradjanak fedél nélkül a bölcsődések, és ne kelljen kifizetni ezt a magas bérleti összeget. Ezért a Tábor negyedi napközi egyik épületrészének felújítását kezdeményezte, ahol régen is működött bölcsőde, de már dialízisközpont is volt ebben az ingatlanrészben. A szülők és a szakemberek viszont úgy vélik, ez a hely nem megfelelő, nincsenek benne olyan körülmények, mint a Villanytelep utcai épületben. A polgármesteri hivatal sajtóirodájánál érdeklődve azt a választ kaptuk, hogy a Tábor negyedi ingatlan felújítása nyomán a város gazdagodott egy újabb, bölcsődének használható épülettel, de egyelőre nincs szükség arra, hogy a kisdedmegőrző átköltözzön.
Csőre töltve, visszaszerezhetik az épületet
Molnár Miklós, a városi önkormányzat polgári képviselője portálunknak elmondta, hogy nem a költözés a megoldás, vissza kell szerezni az épületet. Így a kataszteri hivataltól kapott dokumentációval kezükben indulnak a Marosvásárhelyi Táblabírósághoz, ahol ma először találkoznak azzal az ügyvéddel, akire a per lebonyolítását szeretnék bízni. „Az egész dokumentáció, amely alapján privatizálták a bölcsőde épületét, illetve az alatta-körülötte lévő telket, több sebből vérzik. Egészen elképesztő, hogy a törvénykezésnek teljesen ellentmondó és hiányos dosszié alapján miként tudtak valakik Bukarestben birtoklevelet kiállítani. Újfent bebizonyosodik az a mondás, hogy a kommunizmus nem szűnt meg Romániában, csak privatizálták. Az is elképesztő egyébként, hogy most ugyanazok a személyek keresnek politikai indíttatást a bölcsőde visszaszerzésének ügyében, akik éppen politikai befolyásuk miatt tehették rá kezüket, megint mások pedig lázasan keresik a rossz megoldást ahelyett, hogy a város érdekeit képviselnék. Az ügy erkölcsi vetülete egyértelmű, a mi dolgunk az, hogy jogi értelemben is az legyen” – nyilatkozta Molnár Miklós, a polgáriak tanácsosa.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!