Hirdetés
Hirdetés

Drognapló: az évadban utoljára a Figuránál

Mindannyian főggői vagyunk valaminek, valakinek – mutat rá az előadás •  Fotó: Jakab Lóránt

Mindannyian főggői vagyunk valaminek, valakinek – mutat rá az előadás

Fotó: Jakab Lóránt

Az idei évadban utolsó alkalommal tűzi műsorra Drognapló című produkcióját a Figura Stúdió Színház – Fodor Alain Leonard egyéni előadása május 24-én, csütörtök 19 órától tekinthető meg a stúdióteremben. A Kubiszyn Viktor azonos című műve alapján készült produkció rendezője Faragó Zénó.

Pethő Melánia

2018. május 22., 19:412018. május 22., 19:41

2018. május 22., 19:452018. május 22., 19:45

Az előadás ajánlójában olvasható: Kubiszyn Viktor, magyarországi író, újságíró, filmkritikus Drognapló című kötete 2011-ben jelent meg.

A naplószerű könyv tulajdonképpen az író vallomása a saját, 16 évig tartó drogfüggőségéről. A szövegek nem csak a függőség okozta fizikai és mentális elváltozás mechanizmusaira világítanak rá, hanem a szabadulni akarás és visszaesés ördögi körét, majd a végleges tisztulás lehetőségét is megmutatják.

Hirdetés

Az előadás szövege a Drognapló sűrítménye, megtartja a történetet, a pszichikai eltorzulás és a visszatérés, tisztulás különböző stációit. Hogy lehet az, hogy egyesek drogfüggővé válnak és mások nem? Mit nyújt és mit vesz el ez a világ? Milyen mélyre kell zuhanni ahhoz, hogy már úgy tűnjön, nincs tovább? Mennyire erős kell legyen az az akarat, ami képes visszahozni a realitásba?

A produkciónak nem titkolt szándéka a drogprevenciós jelleg, de ugyanakkor tükröt is állít a néző elé. Mert, ha őszinték vagyunk, bevalljuk: mindannyian függői vagyunk valaminek, valakinek. A változni akarás és a hit pedig minden esetben ugyanolyan fontos.

Az előadásra jegyek válthatók munkanapokon 15 és 19 között, vagy előadások előtt fél órával a Figura jegypénztárban. Online jegyvásárlási lehetőség a biletmaster.ro oldalon. Helyfoglalás és információk a 0752-227 011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen kérhetők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés