
A háromszéki gyógyszerészek attól tartanak, hogy kijátszva a törvényt, a megyeszékhelyi Kaufland raktáráruházban működő drogéria gyógyszertárrá alakul át, ahogyan történt Kézdivásárhelyen is – mondta Nagy András. A háromszéki gyógyszerészkamara elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón a készülő egészségügyi törvénnyel kapcsolatos észrevételeit is közölte.
2012. január 26., 14:302012. január 26., 14:30
2012. január 26., 15:242012. január 26., 15:24
A Kauflandban működő drogériával kapcsolatban Nagy András emlékeztetett, hogy az érvényben lévő jogszabály nem teszi lehetővé új gyógyszertárak létrehozását. A drogériákban pedig teák, szépségipari termékek, és nem gyógyszernek számító készítmények forgalmazhatók. Úgy gyanítják, hogy az érintettek már elindították a patikává váláshoz szükséges procedúrát. Reméljük, hogy az egészségügyi miniszter a törvény szerint fog eljárni – tette hozzá. A kézdivásárhelyi esettel kapcsolatban az igazságszolgáltatáshoz fordultak.
Elhangzott: a háromszéki egészségbiztosító pénztár gyógyszertárak felé felhalmozott, határidőn túli tartozása 11 millió lej körül mozog, hír viszont, hogy elismerték a 2010-ben, kereten felül kiadott programos gyógyszerek utáni 4,4 millió lejes elmaradást. Törlesztettek is, az inzulin esetében 1 millió lejt, az onkológiai készítmények után 436 ezer lejt. A legnagyobb gondot eddig az okozta, hogy a gyógyszerbeszállítók legtöbb 120 napot vártak el a számlakifizetéssel, de a patikák felé az egészségbiztosító pénztár 240 nap után törlesztett. A beszállítók jobb belátásra tértek, és a patikusoknak idén sikerült 240 napra kitolni a kifizetési határidőt, az ügyesebbek évet is kialkudtak – mondta Nagy. Hozzátette: a megyék még nem kapták meg erre az évre a költségvetést, eddig a tavaly kapott kiegészítésekből fedezték a gyógyszerkiadást, de ez már elfogyott. Nagy abban bízik, hogy az idénre elkülönített összeg fedezni fogja a kiadásokat.
Elmondta: több módosító javaslatot fogalmaztak meg a háromszéki gyógyszerészek a készülő egészségügyi törvényhez, de nagy része nem került be a tervezetbe. A háromszéki gyógyszerészkamara elnöke kifejtette: a magán egészségügyi pénztárak létrehozásával azért nem értenek egyet, mert azok ugyanarra a közpénzre pályáznak, mint az állami intézmények, ez pedig egy plusz láncszem beiktatását jelenti, és attól tartanak, hogy ilyen körülmények között még inkább csúszni fog a pénzek kifizetése a gyógyszertárak felé. Abban bíznak, hogy olyan törvény születik, amely megfelel a szakma elvárásának.
Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövendőbe vezet. Kézdiszéket és Orbaiszéket követően ezúttal a történelmi Sepsiszéken folytatjuk turulmadaras emlékműveink számbavételét.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
szóljon hozzá!