A hőszabályzó lehetőséget ad a gazdaságos hőfogyasztásra, különösen ha programozható
Fotó: Barabás Ákos
Szerdától többet kell fizetni a földgázra, tavaly októbertől a villanyáramra, ugyanakkor a tűzifa ára is sokat emelkedett az elmúlt évben. Ellentmondanak a vélemények arról, hogy a jelenlegi energia- és tüzelőanyagárakat figyelembe véve mivel gazdaságosabb kifűteni a lakást. Az általunk megkérdezett szakemberek két energiaforrást neveztek meg, de arról is beszélnek, milyen fűtésrendszerekkel érdemes használni ezeket.
2018. január 13., 17:042018. január 13., 17:04
Két tényező határozza meg a fogyasztót terhelő fűtés összköltségét: az, hogy
– sorolta Csák László településenergetikai témákban jártas szakember. Az olcsó rendszereknél magas a fűtésszámla értéke, a drága beruházásnál viszont majdnem nulla.
Mivel hatékonyság szempontjából nagy, délre néző tetőfelületet igényel a telepítése, a házakat eszerint kell építeni. A régebbi építésűeknek csak a töredéke felel meg ennek a célnak.
A hőszivattyú elektromos árammal működik ugyan, de az elhasznált energia ötszörösét adja vissza, ugyanakkor télen fűti, nyáron hűti a lakást. Azonban a szakember ennek megtérülését még hozzávetőlegesen sem tudta években meghatározni, ugyanis a drága hőszivattyút huszonöt év után le kell cserélni. A csövek és a hőszivattyú mellett az ásás is nagyon sokba kerül, és mivel térségünkben egy méteres mélységben van a fagyhatár a talajban, jóval mélyebbre kell ásni a telepítésnél. Olcsóbb megoldás egy kutat fúrni a csöveknek, azonban ez Hargita megyében nem biztonságos, mivel földrengéskor megszakadnak a vezetékek, és máris oda a meleg.
Melyik energiaforrás a legolcsóbb? Egyesek a fára, mások a gázra esküsznek
Fotó: Barabás Ákos
Fűtésre a légkondicionáló berendezések is alkalmasak, padlófűtéssel kombinálva gazdaságosak is, hiszen az elfogyasztott elektromos áramból nagyon hatékonyan termelnek hőt, de nem a vidékünkre jellemző téli fagyokban. Nagyváradon például már használhatók – mondta a szakember.
Csák László szerint
Ami a háztartásokat illeti, tapasztalata szerint
Ráadásul a fás kazánt meg is kell rakni, tehát nem a legkényelmesebb megoldás. A takarékosság kapcsán azonban megemlített egy újabb eszközt: a fűtőtestekre szerelt, programozható szabályozókkal helyiségenként és akár órákra lebontva beállítható a hőmérséklet mind a kertes házak, mind a tömbházlakások esetében. Hozzátette, hogy ezt meg lehet ugyan tenni fás kazánok esetében is, de a megoldás nem takarékos, mivel „ha betettem a fát, az elég”, a fölösleges hő pedig a kéményen elillan. Ezért
Tudomása szerint – főleg Székelyudvarhelyen – nagyon divatossá vált az elektromos fűtés, de véleménye szerint az olcsó radiátorok, konvektorok használata az elektromos áram magas ára miatt nagyon költséges.
Egekben a tűzifa ára. Megéri?
Fotó: Barabás Ákos
Az anyagiak mellett a kényelmi szempontok is jócskán nyomnak a latban, amikor dönteni kell arról, milyen fűtést alkalmazzanak egy háztartásban – vallja Német István, az egyik székelyudvarhelyi szakcég vezetője. Tapasztalata szerint
Nemrég végzett egy számítást, amelyből kiderül, hogy jelenleg még mindig olcsóbb az akár köbméterenként 250 lejbe kerülő fával fűteni, mint gázzal. Példaként elmondta, hogy
Míg néhány éve az infrapanel iránt volt kereslet, újabban az olcsóbb és hatékonyabb elektromos hősugárzót vásárolják Székelyudvarhelyen: októberben például naponta tíz-húsz darabot is eladtak belőle – tudtuk meg Orbán Leventétől, a terméket forgalmazó egyik helyi cég eladójától. Küllemre hasonlítanak a hagyományos fűtőtestekre, csupán csatlakoztatni kell az elektromos hálózathoz, és áruk – teljesítménytől függően – 550-től 800 lejig terjed. Az eladó szerint a hősugárzóval előállított hő ára nagyjából megegyezik a tűzifáéval.
Megdrágult a gáz, a fa és az áram is
Szerdától drágul a földgáz az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) döntése alapján. A Ziarul Financiar gazdasági lap tájékoztatása szerint ez havonta átlagosan 4,8 lejes árnövekedést eredményez a háztartásokban. Tavaly áprilisig megawattóránként 60 lejben szabályozta a kormány a belföldi kitermelésű földgáz árát, majd ezt 81,48 lejes megawattóránkénti árra módosították, most pedig az ANRE 88,28 lejre emelte az értéket.
A lakosságnak szolgáltatott elektromos áram ára is nőtt tavaly október elsejétől. Az ANRE döntése értelmében a háztartási fogyasztók esetében kilowattóránként 0,03 lejjel emelték a villanyáram költségét. Az ANRE elnökének akkori kijelentése szerint ez egy 100 kilowattos fogyasztásnál 3,45 lejes áremelést jelent.
2016 elején a székelyudvarhelyi önkormányzat 240 lejről 200 lejre csökkentette a lakosságnak szolgáltatott távhő gigakalóriakénti árát, és ez még mindig érvényben van. Az Urbana Rt. távhőszolgáltató adatai szerint a teljes fűtésszezonban, októbertől áprilisig egy 50 négyzetméteres lakás fűtésköltsége a függőleges elosztású rendszerben 1052 lej, vízszintes elosztásúban pedig 763 lej.
Több mint húsz százalékkal drágult tavaly a jó minőségű tűzifa, nemcsak Udvarhelyszéken, hanem Hargita megye más régióiban is, mindezek mellett egyre nehezebben lehet hozzájutni a fűtőanyaghoz. Ehhez az illetékesek szerint a nagy felvásárló cégek, az illegális fakitermelés visszaszorítása, a túlszabályozott rendszer és a megnövekedett igény együttesen járult hozzá. Egy kertes házban élő székelyudvarhelyi lakos számítása szerint egy 50 négyzetméteres lakófelületet a teljes szezonban 856 lejből tud kifűteni.
Te tudod a Székelyhon szlogenjét? Székelyhon – Otthon vagyunk benne. Jól jegyezd meg, mert a Rádió GaGa és a Székelyhon közös játékában szükséged lesz rá. Na meg arra is, hogy olvasd a cikkeinket.
Nicușor Dan államelnök szombat délelőtt Parajdra látogatott, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartottak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézményekkel. Ezt követően felmérte Háromszéken az árvíz sújtotta területek helyzetét is.
Megnézik, hogy ki a vétkes a kialakult körülményekért, és nem hagyják magukra a rendkívül súlyos helyzetben érintett embereket, akár a bányászatban, akár a turizmusban dolgoztak – jelentette ki Nicușor Dan, Románia államfője szombaton Parajdon.
Medvejárás miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak szombat délután. A figyelmeztetés szerint a nagyvad ezúttal Zsögödben, a kistemplom környékén tűnt fel.
Nicușor Dan államelnök szombaton a Kovászna megyei árvíz által sújtott Kökösbácsteleken kijelentette, hogy bár az idők folyamán léteztek gátépítési programok az ország különböző részein, ezek nem valósultak meg.
Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Brassó és Iași megyei folyókra, valamint egy elsőfokú (sárga) riasztást hat megye folyóvizeire.
Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök szombaton bejelentette, elrendelte ellenőrző testületének kiküldését a parajdi sóbányához, hogy „gyorsan” és „alaposan” feltárják az árvíz nyomán kialakult helyzet okait és felelőseit.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Balesetet szenvedett szombatra virradóra a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás (Șieu-Sfântu) település területén.
Medve, illetve medvék járnak napok óta Sepsiszentgyörgy erdőközeli Ever Green negyedében, vagy ahogy közismertebb, a gyümölcsösben. Szombatra virradóra az egyik gyümölcsösbeli parcellán 5 juhot ölt meg a nagyvad, egyet elvitt, egy lovat is megsebzett.
szóljon hozzá!