
Fotó: Haáz Vince
A Közszolgáltatások Országos Szabályzó Hatósága (ANRSC) közzétette az ivóvíz és a szennyvíz új, Kovászna megyére vonatkozó árait: májustól többe kerül mindkét szolgáltatás.
2023. április 12., 17:042023. április 12., 17:04
Mindezt Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezetője is megerősítette, hozzátéve, hogy
ugyanis a tavaly bevezetett befektetési alapba előirányzott százalékot is beépítették az új árba.
„Az infláció révén 15,5 százalékos érték jött rá a tavalyi összegre, az áremelés másik összetevője a fejlesztési alap növelése, ami a múlt évig nem létezett, magyarán a fogyasztóktól beszedett díjak a költségeinket, illetve kisebb javításokat, beruházásokat fedeztek.
Ez egy folyamat, amely zajlik, és aminek nem szabad leállnia” – fogalmazott.
Elmondása szerint Kézdivásárhelyen például négy év alatt 30 százalékra esett vissza a meghibásodások száma, ami látványos javulásnak számít. „Az a pénz, ami a kifizetett számlák után ebbe az alapba befolyik, a fogyasztókhoz kerül vissza. Ezt az összeget is emelnünk kellett, most megfelel az Aquacov Közösségfejlesztő Egyesület által tavaly elfogadott árpolitikában rögzített 5,7 százaléknak” – magyarázta.
Az új, áfát is tartalmazó árak szerint
egy köbméter víz 8,01 lejbe kerül a korábbi 6,66 lejhez képest, ami 1,35 lejes drágítást jelent,
a szennyvíz-elvezetés pedig 4,68 helyett 5,62 lejbe, vagyis 0,94 lejjel többe.
A Közüzemek Rt. statisztikai kimutatása szerint egy átlag Kovászna megyei fogyasztó 2,7 köbméter vizet használ el havonta, ami a víz- és szennyvízdíjjal szorozva 36,8 lejes kiadást feltételez. Az új árak a május 1-je után kiállított számlákon jelennek meg.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyei szintű Megérett, megérett a fekete szőlő című szüreti hagyományőrző gyerekversenyt a marosvásárhelyi 6-os számú napköziotthon szervezésében, ahol őszi hagyományokat elevenített fel Maros megye 55 óvodása.
A bukaresti fogorvosi kamara vezetőtestülete pénteken úgy döntött, hogy fegyelmi kivizsgálást indít a fővárosi fogászati klinikán csütörtök este fogászati beavatkozás közben elhunyt kétéves kislány ügyében.
A mezőn gyulladt ki egy kombájn pénteken délután a Maros megyei Küküllősárd közelében, az eset során jelentős anyagi kár keletkezett – közli a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
Marosvásárhelyen vasárnap 832-en fognak vizsgázni az egészségügyi minisztérium által kiírt rezidens orvosi helyekre.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 8,8 százalékról 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2026 végére pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,7 százalékos inflációra számít – nyilatkozta pénteken Mugur Isărescu.
Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.
szóljon hozzá!