Gigakalóriánként huszonhét lejjel kell többet fizetniük a gyergyószentmiklósi fogyasztóknak a távfűtésért, mint eddig – döntötte el a városi tanács március 14-i rendkívüli ülésén. Hamarosan azonban újabb ármódosulásra lehet számítani.
2011. március 14., 19:002011. március 14., 19:00
2011. március 15., 13:152011. március 15., 13:15
A szolgáltatóváltástól kezdődően három évig nem változik a fűtés ára – ez a kijelentés hangzott el többször is, mind a polgármester, mind az RFV illetékesei részéről az elmúlt másfél évben. Ez azonban csak mostantól érvényes – derült ki a hétfői tanácsülésen.
A város és az RFV ugyan már tavaly szeptemberben szerződésben rögzítette az árakat, azaz, hogy a távfűtés lakossági ára 184,8 lej + áfa, azonban a szolgáltató által kibocsátott legutóbbi, azaz januári számlán is a régi, 163,03 lej + áfa szerepel. A hétfői tanácsülésen tehát gyakorlatilag a már szerződésben rögzített árat szentesítették.
Pénzben kifejezve tehát eddig – a 24 százalékos áfát is beleszámolva – 202,2 lejt fizetett a lakosság gigakalóriánként, a tanácshatározat életbe lépése után azonban ez 229,2 lej lesz, ami egész pontosan 27 lejes drágítást jelent. Ezzel azonban még várhatóan nem áll meg a hőenergia árának emelkedése. A tanácsülésen Luczay Péter RFV-igazgató és Mezei János polgármester is elmondta, hogy hamarosan bekerül a fűtés árába a lépcsőházi hőcserélőmodulok áramfogyasztásának költsége is. Eddig a modulokat a lépcsőházi világításhálózatra kötötték rá, és a fogyasztást az áramszolgáltatónak fizették ki a lakók. Emiatt azonban számos panasz érkezett. Ez annyiban fog megváltozni, hogy az RFV minden modulhoz külön villanyórát szereltet majd, és az áramfogyasztás költségeit ő fizeti ki, ellenben ez a fűtésszámla értékét növeli.
A fűtéssel kapcsolatban azonban nem csak az árak változnak, hanem az a szerződés is, amit a város és az RFV kötött a szolgáltatás átadása során. A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal több pontban kifogásolta a szerződés tartalmát, ezekben a pontokban pedig a szöveget ki kell igazítani a hivatal által kért módon. Többek között az eddig titkosnak minősített dokumentumot nyilvánossá kell tenni. A prefektusi hivatal által kért módosításokat megszavazta ugyan a testület, de kétséges, hogy az a most jóváhagyott formában marad. Luczay Péter ugyanis elmondta, az RFV szintén módosítaná néhány helyen a szerződést. Az újabb módosításokat pedig az is előrejelzi, hogy Nagy István jegyző kifejtette, törvényességi aggályai vannak a tanácshatározattal kapcsolatban.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.
szóljon hozzá!