Díszkivilágítással, óriás-adventkoszorúval és karácsonyi vásárral járul hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez Sepsiszentgyörgy önkormányzata.
2011. november 17., 15:512011. november 17., 15:51
2011. november 18., 13:362011. november 18., 13:36
Advent első napján, november 27-én ünnepélyes körülmények között gyújtják meg a több mint 4 méteres adventkoszorú első gyertyáját. Tavaly hagyományteremtő szándékkal állították fel a város központjában az óriáskoszorút. Több ezer ember nézte végig, amint lángra lobban az első adventi gyertya. A szervezők által osztogatott meleg tea, forralt bor és friss mákos, diós kalács igazi karácsonyi hangulatot teremtett.
A városháza idén is hasonló fogadtatásra számít. A díszkivilágítás felszereléséhez már hozzáfogtak. A városháza nem költ jelentős összeget erre a célra, a tavalyi világítóelemeket helyezik ki, a tönkrementeket kicserélik – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester. Lesz óriás-karácsonyfa, és a két műjégpályát is felállítják. A december 15–24. között sorra kerülő karácsonyi vásárra túljelentkezés van. Több mint 50 kézműves, vállalkozó, civil szervezet jelezte részvételi szándékát. Tizenhét házikót állítanak fel, ahol 30 árusnak tudnak helyet biztosítani. A vásár időtartama alatt különböző ünnepi programokat szerveznek a helyi iskolák és óvodák gyerekeinek részvételével.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!